Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az
ügyében, aki a vádirat szerint Miskolc-Peresen a 2018. szeptember 1-jén
tartott bányásznapi rendezvényen a nézők között ittas állapotban
csapkodott és kiabált, az intézkedő rendőrökkel szemben pedig agresszívan
lépett fel. Egyikük egyenruhájának karrészét letépte, majd ütni próbált, de a
járőr az ütést elhárította. A rendőrök együttes erővel földrevitték, amelynek
során a vádlott megpróbálta őket leköpni és megrúgni, de utóbbi elől
kitértek. Szállítása közben trágár módon kiabált.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé
teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei
fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlott
büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a
bizonyítási eljárást.
