„A papagájos ablak”-ban jelent meg első ízben Miskolc

Kepernyofoto 2017 01 23 11.48.58

Mörk Leonóra

előző regényében „A papagájos ablak”-ban jelent meg első ízben Miskolc. A József Attila Könyvtárban tartott író-olvasó találkozón vetődött fel, hogy egy következő könyvben már központi szerepet játszhatna a város.

– Egyik kolléganőmnek a kedvenc mondása, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Amikor „A porcelánlány”-t írtam, akkor jöttem rá, hogy én hiába éltem tizennyolc évig Miskolcon, nagyon keveset tudok róla. Elkezdtem sétálni a városban és megpróbáltam olyan arcát meglátni, amilyennek Julika, a főhősöm látná. Rácsodálkoztam a régi belvárosi polgárházakra, a diósgyőri cserépkályha ősi emberevő motívumára és a Tizeshonvéd zászlóaljra. Aztán bevettem magam az Országos Széchenyi Könyvtárba és kikértem a korabeli Miskolci Napló mikrofilmjeit. Olyan izgalmas emberek és díszletek tárultak elém az I. világháború kitörése előtti és utáni időszakról, hogy teljesen belefeledkeztem – osztotta meg.

Vámpírok és Csernus

A szerző vámpírimádó szubkultúráról szóló írását kevesen ismerik, amely hat regénye mellett hetedikként született.

– „A vámpír vonzásában” című riportkötetet felkérésre írtam, ezért nem szoktam könyvbemutatókon szóba hozni. Interjúkat készítettem róla, hogy miért szeretjük ezeket a furcsa lényeket, aztán valamiféle rendszerbe foglaltam és összekötő szöveget írtam hozzá. Ami ennek a könyvnek a legnagyobb hozadéka volt, hogy meg­ismertem Csernus Imrét, akitől akkor még úgy féltem, mint a tűztől, de azóta már a harmadik kötetét szer­kesztem. Büszke vagyok rá, hogy idővel egészen meg­változott a kapcsolatunk, mert bizonyítottam, hogy értékes alkotótársa tudok lenni egy könyv megszületésében – zárta gondolatait Mörk 
Leonóra.

Detzky Anna

anna.detzky@eszak.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű