A szocialista Varga
László arról beszélt, hogy a korábbi hírek ellenére nem Miskolcon, hanem Debrecenben épül fel a BMW új gyára. Megkérdezte, hogy a miniszterelnök próbálta-e személyes kapcsolatait latba vetni Miskolc mellett.
Orbán Viktor azt felelte, hogy a kormány számára minden település egyformán fontos. Azt mondta, hogy több miskolci beruházás megvalósulásában segített személyesen. A kormányfő úgy vélte: megérti, ha magyar városok egymással versengenek a beruházásokért, de ebben az esetben nem Miskolc futott versenyt Debrecennel, hanem Magyarország Szlovákiával.
Elmondta, hogy a régiós eloszlások alapján a kormány Kelet-Magyarországon 16 ezer projektet támogatott háromezer milliárd forint értékben, míg Nyugaton 11 ezer projektet 2400 milliárd forint értékben.
