Magyar bérgyilkosok. Magyarországi szálai is lehetnek a szlovák újságíró meggyilkolásának

A hvg.hu cikke szerint

Magyarországról származhat az a lőfegyver, amellyel meggyilkolták februárban Ján Kuciák szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát.

A hvg.hu cikke szerint egy kecskeméti és egy zebegényi férfit hallgattak ki a rendőrök nemrég a februárban Szlovákiában történt újságíró-gyilkosság kapcsán.

 

A lap úgy értesült, hogy a szlovák rendőrség kért segítséget a magyar kollégáktól, miután olyan információk birtokába jutottak az egyik vádlottól, miszerint a Ján Kuciák oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolására használt 9 mm-es fegyver – amit egyelőre még nem találtak meg – Magyarországról származhat.

A magyar rendőrség több helyen, így például Zebegényben, Vácott, Salgótarjánban, Kecskeméten és Budapesten a Józsefvárosban is házkutatásokat tartott, és bár fegyvereket nem találtak, több telekommunikációs eszközt (telefon, számítógép) is begyűjtöttek.

„Szlovákiában pár hete jelentette be az ügyészség, hogy négy férfit vádoltak meg az ügyben: a magyar származású Sz. Tamást, aki valószínűleg leadta a lövéseket, a szintén magyar származású A. Zoltánt, aki a közvetítő volt, illetve a sofőrként-segítőként közreműködő M. Marček-et, valamint az akciót szervező, többieket kifizető A. Zsuzsovát.

A vallomásaik alapján került képbe a zebegényi K. L., akiről azt feltételezik, hogy ő adta el 3000 euróért azt a pisztolyt, amivel megölték a párt, a fegyvert személyesen adhatta át Sz. Tamásnak, aki a gyanú szerint végül meg is húzta a ravaszt (…). A szlovák nyomozók lenyomozták, ahogy K. L. és Sz. Tamás telefonált egymással, szerintük azért, hogy a fegyvervásárlás részleteit egyeztessék”

– idéz a hozzájuk került európai nyomozási határozatból a lap.

A két magyar férfit egyelőre csak tanúként tudták kihallgatni, akik így szabadon távozhattak a rendőrségről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek