Minden ellenzéki párt aláírásokat gyűjt az Európai Ügyészségért

Hadházy Ákos kezdeményezését

a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és a DK támogatja, míg az LMP és a Jobbik egy másik – még el nem indult – akcióhoz csatlakozott. Mi a különbség a kettő között, és hogy állnak most?
Jelenleg két aláírásgyűjtés is zajlik itthon az Európai Ügyészséggel kapcsolatban. Bár végeredményben mindkettő arról szól, hogy nehezebb legyen visszaélni a hazánkba érkező uniós forrásokkal, nagyon más úton próbálják ezt elérni.

Az Európai Bizottságra várva
A második, egyelőre kevésbé ismert a „Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést!” nevű európai polgári kezdeményezés, amelyhez két hete csatlakozott az LMP, néhány napja pedig a Jobbik is.

Ennek célja, hogy „az európai intézményeket jogosítsák fel arra, hogy fokozott (többek között előzetes) ellenőrzést és szigorúbb szankciókat alkalmazzanak azokban az uniós tagállamokban, amelyek nem tagjai az Európai Ügyészségnek” – olvasható a kezdeményezés honlapján.

Az Európai Bizottság (EB) biztosi testülete szeptember végén nyilvántartásba vette az akciót, innentől kezdve egy éve van a szervezőknek, hogy legalább hét uniós országból összegyűjtsenek egymillió aláírást. Ha ez megvan, az EB-nek három hónapon belül reagálnia kell, eldönthetik, hogy helyt adnak-e a kérelemnek, vagy elutasítják. Pozitív esetben az EB a hatáskörébe tartozó „jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat” terjeszthet elő.

A kezdeményezést magyar magánszemélyek indították, de ezen kívül szinte semmilyen információt nem találni róla, nagyobb külföldi oldalakon még nem számoltak be az akcióról. 

Más filozófiát követ a Hadházy Ákos független képviselő által indított hazai aláírásgyűjtés. A Ne hagyjuk büntetlenül! nevű kezdeményezés itthon akar összeszedni egymillió aláírást. Ha összejönne ennyi (vagy legalább nagyságrendileg hasonló mennyiség), azzal az ellenzék komoly nyomást gyakorolhatna a kormányra – írtuk az akcióról.

A Fidesznek egyelőre nem kell tartania az Európai Ügyészségtől, mégis kellemetlen lehet a kormánypártnak, ha nagyon sok aláírás összejön a témában.

Hadházy  azt mondta, hogy október 22-én összesítették az eddigieket, és a pártokkal együtt 120 ezer aláírásnál tartanak. 18 ezret adott le eddig az MSZP-Párbeszéd szövetség, és 2 ezret a Momentum, de utóbbi a napokban kezdett hivatalosan gyűjteni. Hasonló a helyzet a DK-val is, amelynek aktivistái eddig gyakorlatilag a Hadházy keze alá dolgoztak, de már a pártjuk által szervezve is gyűjtik az aláírásokat.

https://index.hu/belfold/2018/10/29/europai_ugyeszseg_alairasgyujtes_korrupcio/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek