Tudatos és alternatív: így
utaznak az Y generáció tagjai.
Felmérések szerint az utazás minden eddiginél fontosabb szempont a fiatal
felnőttek számára: a magyar fiatalok megtakarítási céljai között a harmadik helyen
szerepel az utazás. 1 Az egyre növekvő kalandvágy ugyanakkor szerencsére nem
jár vakmerőséggel – a számok azt mutatják, hogy a fiatal utazók egyre
tudatosabbak.
Egy nemzetközi kutatás szerint az 1980 és 2000 között születettek, akiket Y
generációként is ismerünk, lényegesen többet utaznak elődeiknél, azonban nemcsak az
utazások számában úttörők: a korábbi generációkhoz képest sokkal nyitottabbak az
alternatív megoldásokra, az online felületeknek köszönhetően pedig körültekintően
tervezik meg utazásaikat.
Hangsúlyos az online jelenlét
Az Y generáció tagjai számára természetes az online jelenlét, így nem kérdés, hogy az
előző generációkkal szemben mind az utazás megtervezésekor, mind az élmények
megosztásakor igénybe veszik a közösségi médiát. Bár tízből nyolc fiatal számára
fontos a barátai véleménye az úti cél kiválasztásakor, a legtöbben online inspirálódnak:
tízből csaknem kilenc fiatal kap kedvet az interneten és a közösségi médiában látott
helyszínekhez 2 . Ezeket a felületeket nemcsak az utazás előtt, de közben is
előszeretettel használják: egy amerikai kutatás szerint az Y generációsok 84 százaléka
posztol a nyaralása alatt, és több mint felük azt sem tagadja, hogy ezt kifejezetten azért
teszi, hogy féltékennyé tegye ismerőseit. Az 1980 és 2000 között születettek
ugyanakkor nagyobb arányban teszik félre a pihenést, ha munkáról van szó: tízből hét Y
generációs tartja valószínűnek, hogy a nyaralása alatt dolgozni fog 3 .
Bátrak, de körültekintőek
Kutatások szerint a fiatal felnőttek minden eddiginél nyitottabbak: legtöbben kifejezetten
azért utaznak, hogy új kultúrákat ismerjenek meg, tízből nyolc fiatal pedig szeretne új
dolgokat tanulni utazása során. Az alternatív szálláslehetőségeket is szívesen veszik
igénybe: a többi generációhoz képest tíz százalékkal nagyobb eséllyel bérelnek
magánlakást vagy szobát helyi lakosoktól, vagy vesznek igénybe ingyenes lakáscsere-
szolgáltatást .
Amennyiben az első komoly utazásunk előtt állunk, nagyon fontos, hogy már jóval az út
előtt pontokba szedjük a legfontosabb teendőket: ellenőrizzük a hotelek, éttermek és
látványosságok online értékeléseit, töltsük le a legfontosabb telefonos applikációkat,
ellenőrizzük az irataink érvényességét, valamint úti céltól függően szerezzünk be egy
univerzális adaptert is.
Vannak helyzetek, amikre nem tudunk felkészülni
Bár a legtöbb váratlan helyzet némi odafigyeléssel elkerülhető, vannak olyan esetek,
melyek a legkörültekintőbb szervezés ellenére is megtörténhetnek. Lényeges, hogy
időben gondoljunk a kár- és balesetmegelőzésre, például a poggyász elvesztésére vagy
az apróbb balesetekre. A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító adatai
szerint a leggyakoribb káresetek közé tartoznak a különböző végtagsérülések, mint a
ficam és a törés, de az elveszett vagy megrongált poggyász is gyakran keseríti meg a
nyaralásokat. Az utasbiztosítások úti cél és az utazás típusa alapján is személyre
szabhatók, így mindegy, hogy a szomszédos tengerparton töltünk el egy hosszú
hétvégét, vagy világ körüli túrára indulunk, ugyanúgy biztonságban lehetünk utunk
során.
