A Magyar Idők péntekre rájött, hogy az OBT-ben több olyan bíró is van, aki (ahogy a művelt román mondja: horrible dictu)
nem mindenben ért egyet a kormánnyal.
A Fővárosi Ítélőtábla egyik bíráját, Fatalin Juditot azért kritizálja a propagandalap, mert 2016-ban tagja volt annak a háromfős tanácsnak, ami elrendelte a Fidesz által azóta megszeretett Budaházy György előzetes letartóztatását. Bezzeg ugyanez a bírónő 2011-ben megszüntette Hunvald György előzetes letartóztatását! Hát nem botrányos? Sokkal jobb lenne, ha a magyar bírók ezentúl egyenesen a kormánytól vagy legalább a Magyar Idők szerkesztőségétől kérdeznék meg, hogyan alkalmazzák a jogot. Úgy sokkal nagyobb rend lenne.
De itt még nem áll meg a renitens bírók listája. Matusik Tamás bűnlajstroma még sokkal súlyosabb:
- tanulmányt írt az előzetes letartóztatásról,
- együtt dolgozott a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal,
- 2013-ban részt vett egy szakértői találkozón, ahol úgy említik, mint a Helsinki Bizottság magyarországi büntetőjogi reformmal kapcsolatos projektjének felkért szakértője,
- és az Országos Bírói Hivatallal szemben kritikus bejegyzéseket tesz közzé a Twitteren. Sőt, csak idén tavasszal kezdte használni a Twittert. Gyanús!
Aztán ott van a harmadik jómadár, Hilbert Edit, aki már korábban is támadta Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal vezetőjét.
Vasvári Csaba pedig korábban beperelte Handó Tündét, ráadásul a 2006-os zavargások utáni perekben börtönbüntetéseket is szabott ki, és kitüntette Gyurcsány Ferenc. https://444.hu/2018/06/22/folytatja-a-fobirak-feljelentgeteset-a-magyar-idok
A Szabad Nép összeállítását olvashatták, 1953. júniusából.
