Nyolc év letöltendő a korrupt magyar politikusnak

20347750 836f5409ce04a6a6ff3c304e869a7119 wm

Sokféle korrupciós

bűncselekményben találta bűnösnek a bíróság Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat korábbi elnökét. Az ügy még a hazai KH-s brókerbotrányhoz is kapcsolódik. a gyanúsítottak között volt ugyanis Mudura Sándor, a nagyváradi plázakirály, Kulcsár Attila egyik ügyfele is, de ő az eljárás közben elhunyt.

Kiss Sándor, Nagyvárad magyar közösségének erős embere korábban Bihar megyei önkormányzati elnök is volt, és egészen 2016 júliusáig ő töltötte be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki posztját. A párt sokáig kitartott ugyanis a nagyváradi politikus mellett, pedig ekkor már jó ideje lehetett tudni, hogy Kiss Sándor durva ügyekbe keveredett.

 

A nagyváradi táblabíróság honlapján közzétett ítélet egyelőre csak elsőfokú. A törvényszék kisebb, de szintén letöltendő börtönbüntetést rótt ki Kiss bűntársaira, ugyanakkor elévülés miatt felmentette a vád alól a korrupciós ügy magyarországi (debreceni) vádlottjait, míg Alexandru Mudura (vagyis idősebb Mudura Sándor), a nagyváradi plázakirály az eljárás alatt elhunyt.

Felgöngyölt pénzmosás
Kiss Sándor ellen 2014 áprilisában indított bűnvádi eljárást a híres romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA). A többféle pénzmosási ügyben Kissék összetett pénzügyi konstrukciókat dolgoztak ki, de a lényeg ugyanaz volt, Kiss személyesen gazdagodjon és a közösség járjon rosszul.

Egy Beneamin Rus nevű nagyváradi román vállalkozó például Selina és a Trameco nevű cégeivel olyan beszerzésekről állapodott meg német és holland cégekkel, amelyeket nem közvetlenül vett meg. Inkább drágábban átfuttatta azokat egy helyi magyar vállalkozó, Bojtor Vilmos László amerikai érdekeltségén, a Wasleys Worldwide LLC-n és a felárat a politikus kapta.

A most bebizonyított vád szerint természetesen nem ingyen, hanem

CSERÉBE ELŐNYT ADOTT A VÁLLALKOZÓKNAK NAGYVÁRADI TERÜLETEK ÉRTÉKESÍTÉSÉNÉL.
Az ügyészek szerint a két tranzakcióval mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak a Bihar megyei önkormányzatnak.

A Kulcsár-ügy
Ilyen ügyletből több is volt, és a gyanúsítottak között szerepelt még az azóta elhunyt idősebb Mudura Sándor is. A Mudura család a folyamatosan magyar vonatkozású botrányokba keveredett nagyváradi Lotus Market modern pláza megálmodója volt.

Mudura, aki korábban Medgyessy Péter miniszterelnök barátjaként lett ismert magyar állami hitelt is kapott az Eximtől, majd a Kulcsár-perből megismert Britton-csoporttal felesben megépítette a plázát. Bár az épület státuszát ma nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy jogi eljárások vannak folyamatban. Amikor ugyanis a Brittont vezető hazai üzletembereket a Kulcsár-ügyben lekapcsolták, a Mudura-család megpróbálta egy tőkeemelési és végelszámolási konstrukcióval az egész bevasárlóközpontot megszerezni.

ALEXANDRU MUDURA MINDENESETRE AZ ELJÁRÁS ALATT MEGHALT,
a magyar bandatagok ügye pedig elévült, így a bíróság végül csak a politikus köré szerveződő banda főszervezőire fókuszált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű