Pankucsi Márta: el kell fogadni a választás győzteseinek jogosultságát a hatalom gyakorlására

Aggódva látom

, hogy bizonyos körök milyen lázasan próbálják démonizálni a választások győzteseit. Emberfeletti, démoni erőt tulajdonítanak a FIDESZ-nek, a legfőbb rossz, az ősgonosz földi megjelenítőinek próbálják beállítani. Így akarják saját vereségük valódi okait elrejteni. Hiszen ember embert, politikai erő politikai erőt legyőzhet. Ha ez már harmadszor nem sikerül, annak komoly oka van.

Ám, ha úgy állítják be a dolgot, hogy az egyik oldalon emberek állnak, a másikon meg természetfeletti hatalommal bíró sátáni erők, démonok, akkor őket emberi szabályok szerinti küzdelemben nem is lehet legyőzni, ellenük más módon kell harcolni, velük szemben bármi megengedett. És éppen ez a céljuk: bármi áron, bármilyen eszközökkel lehetetleníteni, hogy a választások győztesei kormányozhassanak. A démonizálók szerint minden „jóakaratú embernek tiltakozni kellene”. Aki nem ezt teszi, hanem elfogadja a választások eredményeit, esetleg másokat is erre biztat, azt meg kell fosztani alapvető jogaitól, így a véleménynyilvánítás jogától, azt diszkriminálni kell, ki kell rekeszteni.

Egy tudós ember, az egyetemi ifjúság oktatója azt írja: ne vegyen a szájára olyan szavakat, mint szeretet és megértés az, aki arra figyelmeztet: el kellene fogadni már a választások elvesztését. A tudós ember szerint ezt akkor sem szabad megtenni, ha a választások szabadok és törvényesek voltak…

Értem én a szociálpszichológiai és egyéb mozgatókat. De megérteni nem akarom, elfogadni nem tudom. Mert, ha valami veszélyezteti Magyarországon a demokráciát, akkor éppen az ilyen szemlélet. Kinek a szívében van itt gyűlölet, és kiébe szeretet? Ki akar demokráciát? És ki akar diktatúrát, hatalmat mindenáron?

A tudós ember arról is ír, hogy ő nem ilyennek képzeli a demokráciát. Próbálkoztak már errefelé másfajtával is, „népi demokráciának” becézték. Bizonyos körök akkor is úgy vélték, hogy a nép még éretlen, tudatlan, nem ismeri fel, hogy mi a jó neki. Helyettük aztán ők, mint élcsapat, akik felismerik és érvényre juttatják a nép valódi akaratát, uralkodtak a nép nevében. Persze a külföldi erők támogatásával. „Nem ellened jöttünk elvtárs, hanem érted” – mondták a letartóztatók, a kitelepítők, az embereket javaiktól megfosztók.

Helyettem, értem ne akarjon soha többé olyan dönteni, aki a szavazatok többségének megszerzése helyett arra hivatkozik, hogy ő különb, ő magasabb rendű, mint én, mint mi, akik többségben vagyunk. Azt a rendszert leváltottuk.

Szeretet és megértés – nem hagyom elvitatni a jogom, hogy ezek jegyében éljek. Nem vagyok gyáva. Tiltakoztam, amikor kellett. A Férjem mellett megtanultam mit jelent kiállni a szabadságért, a demokráciáért, az emberi jogokért. Tudok különbséget tenni diktatúra és demokrácia között. Családomat meghurcolták, egész életüket megkeserítették azok, akik valódi választáson aratott győzelem helyett önjelölt élcsapatként gyakoroltak totális uralmat a többség felett. Nem akarok többé ilyet.

Ezért mondom: el kell fogadni a választás győzteseinek jogosultságát a hatalom gyakorlására.

http://www.pankmart.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű