Kemény csatában tudott csak nyerni a Nyíregyháza.
Az alapszakasz utolsó fordulójában dől csak el, hogy
bejut-e a rájátszásba a MEAFC!
Máté és Drahos 12 pontjával és jó csapatvédekezéssel
nyitott a MEAFC az ekkor még pontatlanul célzó
hazaiak ellen. A lepattanó labdákkal lendületesen
meginduló vendégek Takács triplájával zárva
megérdemelten vezettek az első tíz perc végén (16-23).
Cole-Brinson büntetői után már 10-zel is ment a
Miskolc, ám a vendégek képtelenek voltak megállítani a
hazai betöréseket, így könnyű ziccerek és kiharcolt
büntetők révén visszakapaszkodhatott a Nyíregyháza. A
MEAFC amerikai légiósának sikeres egyéni
megmozdulásaival féltávnál azonban még így is a
borsodiak vezettek egyetlen ponttal (33-34).
Stojanovic büntetőit két gyors hazai tripla követte, ami
mondhatni elfeledtette a miskolciak által felépített
komplett első félidőt. A remekül elkapott rajttól feltüzelt
nyírségiek megnyugtató előnyből figyelték, ahogy a
vendégek zóna elleni játéka többnyire Cole-Brinson
megmozdulásaira egyszerűsödött le. Érdekesség, hogy
az amerikai légiós szerezte – Máté ill. Timkó egy-egy
büntetője kivételével – a 2. és 3. negyed összes vendég
pontját. Az alapszakasz harmadik helyéért küzdő
Nyíregyháza egységes védekezéssel kihasználta a
vendégek hibáit, így gyors kosarakkal könnyen
megfordította az eredményt (62-49).
Három szép hazai találat után 68-49- nél nem igen utalt
semmi arra, hogy az utolsó percben ismét nyílt lesz a
találkozó. Lippai belépéseit Drahos vette jól észre,
majd Kopasz, Szögi és Cole-Brinson is triplát dobott
(74-70). Nem sokon múlt egy újabb határozott miskolci
védekezés, ám a házigazda kiszorított helyzetből éppen
meg tudta játszani a belépő Nagyot, aki nem hibázott
közelről. A hátralévő idő a sikeres hazai büntetők miatt
már nem volt elég a fordításra, így a MEAFC csupán
megszorongatni tudta a dobogó alsó fokára ezzel a
győzelemmel visszakerülő nyíregyháziakat (79-73).
Az alapszakasz utolsó fordulójában a Miskolc
vendége a Békés csapata lesz. A jövő szombati
mérkőzésen dől majd el, hogy a MEAFC bejut-e a
rájátszásba.
Nyíregyháza Blue Sharks – MEAFC 79-73 (16-23,
17-11, 29-15, 17-24)
NB I/B Piros csoport 25. forduló, Nyíregyháza,
Continental Aréna.
Vezette: Válé Flórián, Sentényi Barna, Horváth
Csongor.
Nyíregyháza: Bus (11), Czura (13/12), Stojanovic
(14/3), Sitku (16/3), Nagy (7/3). Csere: Czinger (7),
Fazekas (6/3), Oláh (3), Mokánszki (2), Demeter.
Edző: Siska János.
MEAFC: Szögi (9/3), Drahos (6/6), Cole-Brinson
(32/9), Máté (9), Orliczki B. Csere: Lippai (6), Szőke
(4), Kopasz (3/3), Takács (3/3), Timkó (1). Edző:
Walke Károly.
Walke Károly, vezetőedző: Egy jobb csapattól nem
szégyen kikapni. Amit tudtunk megtettük, a harmadik
negyedben pár perces figyelmetlenségünket, kihagyott
ziccereinket, két rossz visszarendeződésünket
könyörtelenül megbüntette ellenfelünk.
