Ezek mennek a Facsén. A legjobb miskolci buzi-bár

MiMás EgyesületCUBA LIBRE MISKOLC Az elmúlt hét szombatján kis társasággal útba ejtettük az új régi miskolci LMBTQ szórakozóhelyet. Azért írtam a két jelzőt mert egyrészt a régi helyén /Toronyalja u. 17/ a régi Stok bárról van szó ami most Cuba Libre néven fut. A régi helyzetet nem bolygatnám az a fontos van utódja és azok a fiatalok akik szórakozni vágynak megint lehetőséget kaptak erre.
Amit láttam ígéretes, egyrészt az éjszaka előre haladtával közel 30 fiatal fordult meg a termekben, mert okosan több helyen is működik a Libre. Egy részt maradta a tánc hely és hozzá még a külső terasz, amely forró nyári éjszakákon igen csak üdítő, ha megéhezik a vendég a földszinten egy ideig étkezhet is. A „rom kocsmát” nem ajánlanám mert a közönség elég „hard” volt. Szóval a nagyon fiatal DJ ügyesen kevergette a futó számokat nem terhelve saját megszólalásokkal a műsort. A pultban hölgyek szolgáltak fel, erről jut eszembe, hogy a lányok feltehetőleg leszbikusok voltak és a parketten is képviseltették magukat.
Az est két fénypontja egy drag „hölgy” valamint egy igazi leányzó karaoke fellépése volt.
A transzvesztita fiatalember minden olyan külalakkal rendelkezik ami ebben a műfajban kell hogy legyen. Amint beérik tehetsége úgy igazi művésznővé válhat. Engem a szó szoros ételemében le vett az ízlelő bimbóimról, mikor melltartójából a szám közben nyalókát szórt a közönség közé majd nekem is át nyújtott egyet. Ez még azt is felejtette velem , hogy a DJ más számot kevert a művésznő alá és ezt ők nyílt színen beszélték meg.
A hölgy aki olyan magasságban indított /karaoke/ mint Amy Winehouse akinek nagy tisztelője voltam és vagyok kissé túl rekesztette a számot és a hangok is igen csak hamiskásak voltak de közben Bacsó Péter Tanú című filmje jutott eszmbe ahol Bástya elvtársnak bemutatják a magyar narancsot ” Kicsi is, zöld is de a miénk!”
Ez a mondás az éjszakát is jellemezte, de megerősítem egyrészt szelíd fogyasztói árakkal dolgoznak, másrészt nem terhelték meg az embereket külön belépővel amit az előző trupp megtett. A Cuba Libre összességében ugyan nem Budapest de mindent megtesznek azért, hogy azoknak a fiataloknak aki akarnak helyben szórakozni erre lehetőségük legyen.
Így részünkről az elérhető öt csillagból: ****
A nagy kérdés marad-e hosszabb távon?
Addig is mindenkinek jó szórakozást!
Cím: Miskolc, Toronyalja u. 17, 3530

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű