Takata . Miskolc megúszhatja

20131115180313 takata 642x369 cover

A KSS (amerikai idő szerint)

már vasárnap bejelentette, megállapodásra jutott a Takatával, hogy mintegy 1,57 milliárd dollárért (435 milliárd forint) megveszi a csődvédelmet kérő japán autóipari beszállító szinte minden vagyonelemét.

A Key Safety Systems azt is közölte, hogy kevés kivétellel meg fogja tartani a Takata alkalmazottait, és nem áll szándékában bezárni a vállalat egyetlen termelőegységét sem.
A japán óriáscég egy ideje már bajban volt, mivel kiderült, hogy esetenként selejtes légzsákokat gyártottak, amelyek legalább 17 esetben halált okoztak. A Takata emiatt a világ autóiparának eddigi legnagyobb termékvisszahívási akciójába kényszerült. Ez utóbbi kapcsán a vállalat hétfőn leszögezte, hogy a csődeljárás nem fogja akadályozni a légzsákcserék végrehajtását.
A Takatának Magyarországon, Miskolcon is van gyára. A 2014. márciusi alapkőletételnél Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, az előző évek legjelentősebb magyarországi beruházásának nevezve a mintegy ezer embernek munkát adó üzem létrehozását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű