Az ICOMOS Magyar
Nemzeti Bizottság, a Bíráló Bizottság javaslatára
Műemlékvédelmi Citrom-díjban részesítette
az építtetői Pro Architectura díjjal kitüntetett Füzér felső várát
A hajdan jelentős műemléki értéket képviselt Füzéri vár kiépítése önmaga emlékművévé nemcsak
örökségvédelmi szakmai körökben, de valószínűleg azon kívül is kellemetlen iskolapéldává vált.
Ugyanis a helyi érdekeket rövidtávon bizonyára szolgáló, és sunyin a műemlékvédelemre
hivatkozó, ám annak elveit semmibe vevő átgondolatlan át- és kiépítés, turisztikainak mondott
fejlesztésről van szó. A műemlékek, az épített örökség értékeinek megőrzése iránt elkötelezett
szakma arculcsapásaként hatott a hír, hogy ez a több éve tartó – amúgy valóban nagyszabású! –, de
a műemlék-helyreállítás nemzetközi elveinek és követelménynek, a hazai gyakorlatnak fittyet
hányó fejlesztési program „építtetői kategóriában” Pro Architectura elismerésben részesült.
A díjat odaítélő indoklás önkényesen kiemelt, de nagyon is jellemző mondata szerint „Az elkészült
felújítás igazi turisztikai látványosság, egyben identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és
méltó bástyája.”
A történeti jelmezbe bújtatott, illúziót keltő önmegvalósítás építési nyersanyaggá degradálta a
fizikai valóságában fennmaradt egykori vár-együttes maradványait, azaz a törvényben rögzített
kötelezettség szerint megőrzendő műemléket. Nem kétséges, hogy elsősorban vélt analógiák
alapján, az egyébként régészetileg még teljesen fel sem tárt helyszínen nem műemlék-helyreállítás
történt, hanem egy új, 21. századi, historizáló vár felépítése. Mindez ott, ahol az eredeti vár áll(ott),
ez azt jelenti, hogy eltűnt egy pótolhatatlan műemlékünk. Az új várpótlék eltüntette az egykorit. Az
ablakok új keletű mérművei a Miskolc-avasi templom alapján készültek, az oltár a kisszebeni
szárnyas oltár átalakított, rontott szerkesztésű, azaz hiteltelen másolata. Az új falfestés van, ahol
Árva várának azt a díszítését másolja ide „középkoriként”, amelyet a 19. század második felében
festett Maximillian Mann, müncheni festő. Így aztán az ő Árva-várai dekorációjának a visszaidézni
szándékozott magyar középkorba másolását az utánérzés utánérzésének minősíthetjük. Füzér így a
historizmus idején kiépített Kreuzenstein várához lett hasonlatos, ahol a részletek különböző,
eredeti történeti épületekből származnak. Füzér esetében viszont az átvett részletek sem nem
eredetiek, sem nem hiteles másolatok. Ez lenne „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk
értékes és méltó bástyája?”
Egy előkerült, de nem azonosítható helyű és funkciójú részletre hivatkozva a kápolna tetőidoma is
megváltozott: eddig egyértelműen elvált a régi az újtól, a falazat a kontyolt tetőtől, az új,
feltételezések alapján felépített oromfalak ezt elkendőzik. A kápolna tere hitelesnek fogadható el,
miközben az eredeti részeket a sok új kiegészítés, berendezés, kifestés zavarja, takarja, hitelteleníti,
elnyomva, és sokszor felülírva azokat. Ez lenne „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes
és méltó bástyája?”
Műemlékvédelem és főleg: műemlékhelyreállítás, fenntartható és fenntartó használatba állítás,
nincs az eredeti alkotást és történeti hitelességet tisztelő, hozzáértő ugyanakkor alázatos mai
építészet nélkül. Felelős gondolkodással semmilyen szempontból nem állítható még építtetői
példának sem a meglévő értékeket hiteltelen, de hitelesnek láttató pótlékra cserélő, ezért műemléki,
értékmegőrzési szempontból elfogadhatatlan kiépítés, amely történelmi korát semmi mással nem
helyettesíthető dokumentumként képviselő műemléket semmisít meg mai korunk illúziója szerinti
szétépítéssel.
Természetesen nem zárható ki annak az esélye, hogy egyszer ez az elkészült felújítás, minden
megtévesztő eleme ellenére turisztikai látványosságként sikeres lehet, de attól még biztosan soha
nem lesz, mert nem is lehet, „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó
bástyája.”
Tévedés, esetleg szándékos félremagyarázás lehet csupán a meglévő értékek megőrzésének
elsődlegességét hirdető úgynevezett „ortodox műemlékesek” és az eladható műemléki terméket
létrehozó „kreatív építészek” szembeállítása napjainkban, amikor a műemlékvédelem nemzetközi és
hazai elvei és gyakorlata számára általánosan elfogadott és követendő az integrált szemlélet
alkalmazása, azaz az értékmegőrzés és a fejlesztés összehangolása. Addig viszont nem várható
műemlékvédelmünk, a műemlékhelyreállítási szemlélet kiegyensúlyozott eredményeket létrehozó
megújulása, amíg történeti értékeket megsemmisítő építészeti „megújító” kiépítést állítják példának
az alkotók elé. Az építészet és a műemlékvédelem közös felelősségére hívja fel a figyelmet az
ICOMOS MNB, amikor Citrom-díjjal illeti az építtetői Pro Architectura díjjal kitüntetett Füzér 21.
századi rekonstrukciós hamisítványként újjáépített felső várát.
http://www.icomos.hu/data/documents/documents/3/c/c/3cc80c6a94f0c28cc34a3ed8a2910b5e.pdf
