Ezek mennek a Facsén. Már kehes volt, fakó és nyiszorgós, mint egy reciklált MSZMP-titkár a Fideszgyűlésen

Péter KonokVettem egy új csapot a mosogatóhoz, mert a régi már állandóan csöpögött; jóféle szocialista csap volt még, de hát eljárt felette az idő, elmúltak rég a langyos hetvenes évek, mikor még folyóvízben mosogattunk, mert a meleg víz átalánydíjas volt, és azt sem tudtuk, mi az az ökológiai lábnyom – a régi csapunk akkor lehetett új, a szocialista ipar acélfényű, büszke terméke; a nyolcvanas években megsűrűsödtek az áremelések, géemká lett a maszek, eszjéás a fizetés, rendszert váltottunk, menekült a sok kozák atamán, kiűzte őket az egyszemélyes felcsúti pártizán, áfás lett a vízdíj, a csap meg lassan csöpögni kezdett; mire mi hat éve megörököltük az házunkkal együtt, már kehes volt, fakó és nyiszorgós, mint egy reciklált MSZMP-titkár a Fideszgyűlésen.
Kicseréltem benne a tömítéseket, a csapbetéteket (ezek már kínaiak, eresztenek, mint a jangcei vízerőmű), rendszeresen pótoltam azokat az apró, fehér, műanyag baszokat, amik a tekertyű vagy forgattyú, vagy mifene belsejében vannak, recés kis kupakok, csak éppen a recék egy hét alatt lecsiszolódnak, a tekertyű csak forog, a csap csöpög.
Baromi idegesítő volt már ez az állandó csöp-csöp-csöp, régen az Inkvizíció is kínzott csöpögéssel, és én is azon vettem már észre magam, hogy ülök a konyhában, búslakodom, és legszívesebben bevallanám, hogy paráználkodtam az Ördöggel, csak ennek vége legyen.
Az új csap karos, vagy emeltyűs, mit tudom én, olcsó volt, felszereltem, nem csöpög.
Végre csönd van. Ülök a konyhában, és nem hallom a csöpögést, mert csöpögés nincs.
Hiányzik.
Ez azért megrémít kissé. Stockholm-szindrómát fejlesztettem ki magamban egy kiérdemesült csap iránt. Mert az a csöpögés valahogy keretet adott az időnek, állandó törődést, odafigyelést igényelt, és persze az is idegesített, hogy mennyi vizet pazarolunk el feleslegesen.
Az új csap unalmas; csak van, ennyi. Ha megnyitom, folyik, ha elzárom, elzáródik. Annyit vizet fogyasztok, amennyire szükségem van. És most valami ürességet érzek.
Lehet, hogy mégis én vagyok a NER-nek ideális állampolgár?