Ezek mennek a Facsén.

Ildikó Czigány„Budapest Approach, Malév 2960, Szervusztok, maintaining FL 130″‘
Ferihegyet hívta a közeli körzetbe érkezett gép. A kora esti szürkületben már messziről izzott a futópálya fényszalagja. Az elmúlt néhány hónap alatt negyedszer érkezett a párizsi járattal, ösztöndíjas volt, aztán üzleti tárgyalásokra utazott kollégáival, akik vidám fejcsóválással nyugtázták, mikor Eszter a csomagját is alig rakta le, azonnal a pilótafülkébe ment.
Hallgatva a kapitány magyarázatát, más bolygóról érkezett, égi lénynek látta őket. Hogy is láthatta volna másként, amikor a ferihegyi dobostorták óta nem találkozott velük. Zenészek, filmesek között nőtt fel és soha nem fordult elő, hogy egy pilótával mondjuk egy asztalnál üljön és barátian csevegjen. Hiába repült sokat, azért csak utas, kívülálló maradt.
– Landing check-list – kezdte a napbarnított arcú, kedélyes stílusú pilóta és vonásai hirtelen megkötöttek, megszikkadtak. Az idegeknek és reflexeknek olyan halk készültségi állapota hálózta be. Nyolcezer órát repült, ez kb. 4-5000 fel¬szállást jelent – valószínűleg álmában is le tudná tenni a gépet.
Csakhogy° a pénztáros elszámolhatja magát, legfeljebb a vevő bosszús, a szakács elsózhatja az ételt, legfeljebb kilöttyintik az udvarra, a tervező figyelmen kívül hagy-hat egy- faktort, mert többen ellen¬őrzik még a munkáját, csak a pilóta nem tévedhet. Nyolcezredszerre sem tévedhet és az eddigi siker nem garantálja a következőt. Itt mindig elölről kezdődik az élet.
Szüntelen kezdet a lét, másodperceink ártatlanabbak az újszülött¬nél. Ha egyszer csoda történik, elképedve visszük a hírt szájról szájra és sokáig emlékezünk rá. De vajon mennyivel hihetőbb, ha a csoda megmakacsolja magát és még egyszer, még ezerszer, még valahányszor ismétlődik? Ezer csoda miért volna kevesebb egynél? Az élet esélye ugyanakkora ma is, mint tegnap reggel volt.
Eszter már nagyon kiokosodott, mikor az egyik pilóta tréfásan kérdőre vonta: nos, mitől száll fel a repülőgép? Eszter örömmel, büszkén sorolta fel az együttható tényezőket. Az őszhalántékú pilóta kicsit hunyorgott a bevágó napfényben, aztán szelíden csak annyit mondott: „Hát igen, ez jeles. De azért – isten tudja – nekem az az érzésem, hogy itt valami másról is szó van . . .”
Eszter nem szólt többet, mert a leszállás utolsó szakaszához értek és ilyenkor csöndben kellett maradnia. A pilóták is magára hagyták, csak tárgyilagos varázsigéiket mormolták, a leszállási liturgiának meg¬felelően. Eszter egyedül volt. Az éjszakában izzó feszülethez közelítettek, azt kellett elérniük. Fénye folyamatosan nőtt és a vöröslő kereszt egyszer csak mintha darabokra törött volna egy• sötét tó kövezetén: beleúsztak a fénybe.
Halk zene szólt. parfüm és kerozin illat terjengett a levegőben. körülöttük pedig teleszórták a mezőt lila lámpásokkal.
A váróteremben halk rebbenéssel fordult egy jelzés a táblán: „Leszállt”.