Újra lesz zsidó temető

20x270

Cserépfalu képviselő

testülete úgy határozott, hogy visszaadják eredeti tulajdonosának, a zsidó hitközségnek az ötvenes években felszámolt zsidó temetőt. A térség két kutatója negyedik éve keresi az elsődleges forrásokat, a megszerzett tudást blogban osztják meg naprakészen.

A kutatók célja, hogy a temetőt körbekerítsék, az ide eltemetettek neveit megörökítsék, illetve állítsanak egy emlékművet a holokauszt áldozataira emlékezve. Ezután újra avatják a temetőt, majd gondozzák is a jövőben.

A 19. század közepén a Cserépfaluban élő zsidók a református temető mellett kaptak helyet, és a következő évtizedekben ide is temetkeztek. 1944-ben elvitték a zsidókat a faluból, és a sírköveket is elvitték a temetőből, majd 1950 után államosították a területet. 2015 májusában, az „ócska temető”, azaz a régi református temető tisztításakor előkerült a bokrok közül két héber feliratos sírkő.

A kutatók megtalálták 19. századi, majd 20. századi térképen is a temető helyét, megbizonyosodtak arról, hogy temetkeztek Cserépfaluban zsidók, majd a levéltárból kaptak végső megerősítést. Egy 1950-es iraton pontosan jelezték a zsidó temetőt.

Itt olvashatnak bővebben a kutatásról:
http://groszmannlili.xyz/2016/12/01/visszajott-a-temeto/

A Cserépfalu-környéki zsidóság története:
http://groszmannlili.xyz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű