Ezek mennek a Facsén… A mai újságírás csak egy piti reklám

Liszkay László.Hollandia ·
Sokszor és sokat agyalok a múlton, s számomra egyértelművé vált, minden magyar újságíró nagy balek. Teljesen mindegy a politikai nézet, senkit nem érdekel. A volt kollégáim valakiknek az érdekeit képviselik, de amikor ezeknek a valakiknek már nincs hasznuk a firkászból, azonnal megfeledkeznek róla. Próbálok szerény maradni, mégis elmondom: rengeteg – kézzel fogható – elismerést kaptam, ám mind közül Sándor Káli, volt miskolci polgármester ajándéka és az általa írásba foglalt elismeŕés a legfőbb érték számomra. A Magyar Nemzet munkatársaként? Mégiscsak nagy dolog volt. A kiszolgáltatottságunk minden képzeletet felülmúl, az pedig talán nem véletlen, hogy több tucatnyi kollégámat, barátomat elvesztettem, noha a betegség nyoma sem látszott rajtuk. Ezt csak azért közlöm, mert kívülállóként sokkal reálisabban látom az évtizedek óta tartó valóságot. Az újságíró dolgozik, azonban a politika pillanatok alatt szemétre juttatja a kollégák lelkét. Teljesen mindegy, ki melyik oldalt képviseli. Ezért írtam a múltkor, hogy mindig kell lennie választási lehetőségnek. Én a kamionozást választottam, az pedig végképp nem érdekel, hogy túlképzettnek számítok ebben a szakmában. Szeretem csinálni? Igen. Akkor más nem számít. Mellesleg csakis néhai édesapámnak köszönhetem az állítólagos sokoldalúságomat. Évtizedekkel ezelőtt a mindenki Jóska bácsija vett rá, hogy kamionos képzettségem legyen. Amíg a papám élt, saját kocsijaink voltak, s talán éppen Angela Menyes bizonyíthatja a legjobban, hogy majd minden konzultációra a brutál nagy MAN-nal mentem. Szép volt, jó volt újságírónak lenni, de elmúlt. Kész, ennyi az egész. Kollégák! Gondoljátok át, s rájöttök, minössze eszköz vagytok a valakik érdekeinek közzétételéhez! A mai újságírás csak egy piti reklám, a klasszikus tollforgatás már régen feledésbe merült.