Miután meguntam, hogy elektronikus levelezésben elérhetetlenek és személyesen bevittem az adatigénylésemet, hogy mégis mennyi az annyi és hova vándorolt az a másfél milliárd forint, amit a soha meg nem nyíló Science múzeumra költöttek, kaptam választ.
Csak nem a kérdéseimre.
Ám előbb még el kellett magyaráznom nekik telefonon – még szerencse, hogy a telefonszámomnak utána tudtak járni – hogy hogyan kell nekem válaszolni. Na nem mintha olyan nagyon bonyolult lenne, egyrészt leírtam a papírra, amit átnyújtottam a Városfejlesztési Kft. igazgatónőjének, másrészt egy ötödikes is simán tudja kezelni a KiMitTud-ot.
A telefon hívás után már izgatottan vártam a levelet, ám mélységes csalódásomra egy roppant részletes számla érkezett meg, valamint egy eget verő összeg.
Mert ma Miskolcon az igazságot meg kell fizetni – s borsos áron mérik.
Konkrétan 1207 oldalért kérnek tőlem 120 700 magyar forintot és az áfát, vagyis 153.289 összegű konvertibilis, kemény magyar forintot.
Miért?
A másolatok díja ennyi. Gondolom digitalizálás miatt ennyi, mert kizártnak tartom, hogy ezt az összeget azért kérnék el, hogy egy pendrive-ra rámásolják a dokumentumokat. Ezek szerint Miskolcon nem használnak számítógépeket és írógépen gépelik le a pályázatokat – ami pont hogy nem igaz, mert amikor bent voltam a titkárnő asztalánál azért ott duruzsolt egy kedves kis asztali számítógép. A számlákat is gondolom mind papíron tárolják a könnyebb visszakereshetőség végett. Ha meg egyszer kigyullad az irattár, akkor már senki sem fogja tudni, kinek mennyit és miért fizettek ki, ha kifizették egyáltalán.
Úgy látszik a Digitális Miskolc jött és hopp kikerülte a Városház teret – de a Városfejlesztési Kft.-t mindenképp. Teljes blog itt.
