Jó, jó, de mikor? Interjút készítetett Kriza Ákossal a Manager Magazin

Interjút készített Kriza

Ákossal a Manager Magazin, „Nagyvállalati modell az északi végen” címmel. Miskolc polgármesterével többek között órákról, számozott utcákról, várfelújításról beszélgettek.Nem akar még egyszer

beleszaladni egy kohász-pofonba, a BMW elcsábítá­sáról ugyanakkor nem tett még le Kriza Ákos, Miskolc fideszes pol­gármestere. A városvezető az el­múlt időszakban nehézsúlyú po­litikussá nőtte ki magát, és ezt nemcsak a miskolci beruházási boomnak köszönheti, hanem an­nak is, hogy jó néhány, a társa­dalmat érzékenyen érintő ügybe beletenyerelt. Az avasi lakótelep és a számozott utcák ügye sze­rinte mind-mind Miskolc jövőjé­ről szól. Ahogyan Orbán Viktor­ral szorosra fűzött kapcsolata is. Két év múlva teljes pompájában ragyoghat a diósgyőri vár és az új stadion is, ahol nem lesz véna­szkenner.

mm: Nem tudom nem észre­venni, hogy új órája van. Mi történt az elhíresült Ulysse Nardin replikával?

KRIZA ÁKOS: Elromlott a csatja, az­tán kiderült, hogy az új alkatrész annyiba kerül, mint maga az óra. Az egyik munkatársam igyekszik megtalálni a megoldást, de addig is ezt a szintén replika darabot hordom.

A tavalyelőtti eset, amikor a sajtó azért kapta fel, mert úgy tűnt, egy listaáron 1,8 millió forintba kerülő Ulysse Nardin Maxi Marine Chronometert visel, arra mindenképpen jó volt, hogy kiderült: Kriza Ákos élete – de öltözködése legalábbis – országos súllyal bír.

Meglepi az önt övező figyelem?

Különösebb érdeklődést azért nem váltott ki belőlem az eset. Eddig is nyitott könyv volt az életem, és sem nagyobb, sem ki­sebb lábon nem élek most, mint
a polgármesterségemet megelő­zően. Sajnálom, de nincs rejtegetnivalóm.

Azért nyilván átfutott az agyán, hogy vajon mivel húzta ki a gyufát. Mire ju­tott?

Őszintén mondom, elképzelé­sem sincs, hogy mi volt az eset előzménye. Azt tudom, hogy napi tíz órákat dolgozom, és aki meg akar fogni, legfeljebb az elvégzett munka nyomait találhatja meg. Ha tényleg szeretne kihúzni belő­lem valami patetikusat, akkor tessék: én Miskolcot szolgálom, ez foglalkoztat.

Persze, de közben – kis túl­zással — országos cimborákká váltak Orbán Viktorral, a mi­niszterelnök olyan rendsze­rességgel fordul meg önnél, hogy azt a főpolgármester is megirigyelhetné. Ez mintha túlmutatna Miskolcon.

Szerintem meg éppen Miskolcról szól. Ne felejtsük el, hogy a város az ország második legnagyobb települése volt a rendszerváltás előttig, aztán a helyi nehézipar bedőlésével ez a cím elkerült tő­lünk. Jelenleg az látszik, hogy Miskolc lassan újra pályára áll, az pedig, hogy az északkeleti régió, ezen belül is a város hogyan és mennyire fejlődik, a kormány­zatnak sem mindegy, sőt. Straté­gia is készült e tárgyban, már csak emiatt is sűrűbben találko­zom miniszterekkel vagy éppen a miniszterelnökkel.

Árulja el, mi a vízió a város kapcsán!

Miskolc legnagyobb problémája az volt – és hadd legyek a magam ciklusával szemben megengedő -, hogy egészen 2010-ig a poli­tika nem egységként kezelte a várost, hanem kerületek szimbiózisaként értelmezte. Pedig a történelmi „Nagy-Miskolc” 1945-től létezik, ekkor kapcsolódott össze a tizenkét városrész hivatalosan is. A kohászat fokozatos felszámolásával Miskolc mint város víziója is megszűnt, de ami ennél is komolyabb baj volt, hogy változások helyett a régi recepttel pró­bálták meg kezelni a nehézsége­ket az újraiparosítás során. Hiába derült ki, hogy rossz elképzelés a gyárakat a centrumba telepíteni, ragaszkodtak hozzá. Mi felszá­moltuk ezeket a megcsontoso­dott nézeteket, és a belvárosból zöld mezőre vittük az ipart, jó körülmények közé, biztosítva a szükséges infrastruktúrát. Mis­kolc csakis úgy fejleszthető, ha egységes egészként tekintünk rá Lillafüredtől Tapolcáig. Mi ezt ismertük fel.”

Ez első hallásra nem tűnik nagy ördöngösségnek. Tény­leg ennyi a nagy terv?

Sosem állítottam, hogy hatalmas művészetről beszélünk, de az is igaz, hogy a lehetőségek feltérké­pezését korábban egyik városve­zetés sem végezte el. Mi megtet­tük, és ennek köszönhetően elké­szült egy olyan városprezentáció, amely immár megfontolásra ér­demes kereteket kínál a potenciá­lis befektetőknek. Ennek a hasz­nát és értelmét talán jól mutatja, hogy elnyertük a Takata-beruházást, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb projektje volt Ma­gyarországon. Mostanra a város­ban és a környéken működő vál­lalatok gyakorlatilag felszívták a munkaképes állástalanokat, és a munkanélküliségi ráta 13 száza­lékról hét százalék alá csökkent.

Persze, mert fogy Miskolc lakossága, nem?

Ötezerrel dolgoznak többen, mint öt éve, vagyis nem a csök­kenő népesség kozmetikázza a mutatókat. Egyébként az sem fel­tétlenül igaz, hogy elvándorolnak az emberek, az elmúlt időszak­ban inkább beáramlást érzéke­lünk. Megkockáztatom, Miskolc ma munkaerő-hiányos város, nemcsak a nagy-, hanem a kis- és középvállalatok is versenyeznek a humánerőforrásért. Sok ki­sebb, de stabil céget szeretnénk Miskolcon látni, nem akarunk még egyszer beleszaladni egy ko­hász-pofonba. A gépgyártás sze­repét erősítenénk a jövőben is. Ebben az ágazatban az a jó, hogy rengeteg céget képes felszívni, vagyis nem arról van szó, mint a kohászat esetében, hogy egy eset­leges krach 20 ezer állás megszű­néséhez vezet.

Pedig nem olyan régen még attól volt hangos a sajtó, hogy Miskolc minden követ megmozgat a kicsinek ép­pen nem mondható BMW városba csábításáért.

Nem is tettünk le róla, de mára inkább amolyan bónuszként tartjuk számon a projektet.

Ennél azért többről volt szó, nem?

A BMW új helyszíneket keresett a járműgyártásához, mi pedig megmutattuk magunkat egy el­képzelés, mondhatni ajánlat for­májában. Bár volt egy megbeszé­lés, ennél tovább nem jutottunk. Úgy néz ki, hogy a gyártó Dél- Amerika mellett döntött, de talán az európai terjeszkedéstől sem álltak el végleg.

Miskolc az ön vezetésével jó néhány társadalmi darázs­fészekbe is beletenyerelt. Mit gondol, megérte összecsipdestetni magukat?

Sőt, ezek mind fontos állomásai Miskolc újratervezésének, de vegyük sorba. A közbiztonság megerősítése szerintem nem lehet vita tárgya. Elég csak 5-10 éves távlatban felidézni, milyen állapotok uralkodtak korábban az Avason, a számozott utcákban vagy a Lyukóvölgyben. A jelenlegi városvezetés azt  mondta, ahhoz, hogy Miskolc fejlődhessen, meg kell szüntetni a belterületi nyomornegyedeket. Elkezdődött az Avas rendbetétele, 174 fészekrakós  lakásból mára 22 maradt, és év végére az utolsót is felszámoljuk majd. (Miskolc avasi és diósgyőri lakótelepére 2005-től az állami Fészekrakó program keretében sokgyermekes családok költöztek be. Sok család azonban rövid idő alatt lelakta az ingatlant, nem fizették a számlákat, a közös költséget, életvitelükkel pedig megkeserítették a szomszédok és a környékbeliek életét. – A szerk.)
Ezeket az ingatlanokat egyébként felújítottuk, zömüket ma már egyetemisták és helyben munkát vállalók bérlik. Bárki megnézheti most az Avast,  érezhetően javult a hangulat, az élet visszazökkent a normális kerékvágásba.

A számozott utcákban viszont teljesen megszűnt az élet.

Azért ez így nem igaz. Kétszáz lakásból mintegy kilencvenet ürítettünk ki eddig, de tény, hogy két év alatt a teljes, egyébként durván 100 hektáros  területet rehabilitálnánk. Az önkormányzat korábban sok mindent kipróbált az itteni viszonyok rendezésére, sikertelenül. Hiába emeltük meg a rendőrségi járőrök számát, a tömegközlekedéssel utazók nem mertek leszállni a számozott utcáknál, pedig ezzel a területtel átellenben egy teljesen rendezett városrész fekszik. Határoznunk kellett, hogy rendbe hozzuk a telepet, vagy ebek harmincadjára juttatjuk. Mi az előbbit választottuk.

Nem volna dolga az önkormányzatnak gondoskodni azokról, akik eddig ezekben a házakban laktak?

A miskolci ingatlankezelő évente két-háromszáz végrehajtást in­dít, jellemzően bérleti díj vagy más tartozás miatt. A számozott utcák ingatlanjait határozott időre szóló szerződések alapján adta bérbe a város, és szerintem nem várható el, hogy úgy hoszszabbítsuk meg ezeket, hogy a benne élők évek óta egy forintot sem fizetnek. Azoknak, akik dol­goztak és fizették a havi díjakat, segített az önkormányzat.

Hogyan? Egyáltalán hová tűntek ezek az emberek?

A legtöbben Miskolcon marad­tak, és ha nem is mindenkinek, de közülük sokaknak jutott önkormányzati lakás.

Állítólag humorosan megje­gyezte a miniszterelnöknek, hogy ön hamarabb találko­zik majd Ban Ki Mun ENSZ- főtitkárral, mint ő. Volt rá esély?

Tény, hogy az ENSZ emberi jogi megbízottja már járt nálunk. Mostanra azért lekerültünk a na­pirendről, a kritizáló szervezetek komolyabban vehető része elfo­gadta az álláspontunkat. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság által hiányolt intézkedési terv pedig hamarosan a közgyűlés elé kerül.

Evezzünk valamivel béké­sebb vizekre. Mi jut eszébe, ha azt mondom, Miskolc- Kassa autópálya?

Ez az útépítés nemcsak a térség­nek, hanem a magyar kormány­nak is rendkívül fontos, nagy lö­kést adhat a környékbeli gazda­ságnak. Mielőtt a miniszterelnök bejelentette volna az erről szóló terveket, éppen elhatároztuk Kassa polgármesterével, hogy mindketten erős lobbiba kez­dünk a projektért kormányaink­nál. A szlovákok gőzerővel épít­keznek, és úgy néz ki, hogy 2019-re mi is elkészülünk.

Mi a helyzet az új ipari park­kal?

Mintegy ezer hektárral bővíte­nünk a keleti iparterületet. Ebből szeretnénk már az idén 100-200 hektárt megvásárolni. Több cég is jelezte, hogy szívesen költözne ide.

A diósgyőri vár a Nemzeti Várprogram keretében újul majd meg. Ez az önök álma, vagy inkább L. Simon László államtitkáré?

Ez egy nemzeti ügy, és legalább annyira az ő álma, mint a miénk is. Az átalakítási tervek már az­előtt megvoltak, hogy az államtit­kár bejelentette volna az orszá­gos programot. Nem is engedtük ki teljesen a kezünkből a kivitele­zést, a tervezést a miskolci főépí­tész koordinálta. Visszaállítjuk a teljes pompát, lesz vizesárok, lo­vagi tornák, csodálatos termek. Azt hiszem, mi állunk a legjob­ban a várprogramban. A hiányzó közbeszerzéseket még az idén ki kell írni, és ha minden klappol, két év múlva kész a teljes re­konstrukció.

Valójában milyen felfogás­ban irányítja Miskolcot? Van valamilyen alapvetés, amihez tartja magát?

Úgy tekintek a város üzemelteté­sére, mint egy nagyvállalatra. Egy cél lebeg előttem, a miskol­ciak kiszolgálása. Hatékonysá­got, pörgő mindennapokat sze­retnék a városi cégeknél, az intéz­ményekben, mindenhol. Hiszek például az integrált, okos (smart) megoldásokon alapuló informa­tikai rendszerekben. A közművek digitális térképesítése például nagyjából elkészült, és ez óriási előrelépés a hibaelhárítás terén. Szeretnénk láthatatlanok lenni, de közben tenni a dolgunkat.

Gondol már arra, hol lesz és mit fog csinálni 2019-ben?

A helyemen vagyok, olyan csapat áll mögöttem, amely képes vála­szokat adni a város előtt álló ki­hívásokra. Folytatom a munkát, de én soha nem jelentkeztem a feladatokra. Engem mindig fel­kértek.

Benkő János   minap.hu