Tamás Pusztai A Papszerről
az egész világ látszik
Négy vagy öt éve Tibolddaróc határában kerestük a sorban következő elpusztult bronzkori települést. Nem volt hó. A terepjáróval mentünk keresztül a szántóföldön. Mentünk bele a semmibe.
—Na itt állj meg!- mondta Klári, mikor a kilométer számláló az általa megfelelőnek gondolt távot mutatta. Kiszálltunk az autóból. A fagyott szántás felszíne tele volt bronzkori kerámiával.
Magamtól sose jöttem volna ide. Télen a bogácsi fürdő egyébként is szimpatikusabb, mint fagyott szántásban szaladgálni. De amikor a térképre berajzoltuk ezt az újabb településnyomot is, már én is látni véltem valami rendet.
Lassan minden patakvölgyben, pontosabban a patakokat kísérő dombok peremén előkerülnek azok a majd 4000 éves települések, melyek sajátos rend szerint sorakoznak a Bükk alján.
Szerencsém volt hasonló eseteket megélnem Bodnár Tamás levéltárossal, aki titokban — mert nem ez a munkaköri feladata —Borsod-megye elpusztult középkori településeit kutatta. Megismerve egy régi világ szabályait, többnyire ő nyert, amikor azon versengtünk a terepen, melyikünk tippeli meg jobban, hol is fogjuk megtalálni a következő elpusztult falu következő elpusztult templomát.
A bronzkori világ rendjéről most Klári fog mesélni 2016. január 13. napján szerdán este, 16 órakor a miskolci múzeum papszeri öreg kiállító épületében.
