Számomra valóban a vízilabda ünnepe van. Tömött lelátó, a három szép csajnak csak a lépcsőn jutott hely. Szerencsére mellettem.
A Kenguruk kezdenek jobban, egészen a harmadik negyedig.
A közönség udvariasan tapsol, mindkét félnek.
Se kereplők, se trombiták.
Se zászlók.
Még össze kell állnia a Kemény magnak.
A miskolci vízilabda csapat ugyanis a másodosztályt megnyerve feljutott az OBI-be.
Nézem a meccset, süt a nap, távolban a Bükk zöldje, még nem lőtte be egyetlen gólját Bedő Krisztián, de azért a csajok sikítanak, azon gondolkodok, hogy mennyire fedi le a vízilabda hazánk gazdasági elrendezettségét.
Az Eger, Szolnok, Szeged tengelyt, néhány éve keletebbre húzta Debrecen, és mostantól ott lesz Miskolc is.
Ha én vízilabdázni akaró gyerek lennék, biztosan rávenném a szüleimet, hogy Budapesttől keletre éljek.
Mondjuk, meló is kéne anyának meg apának.
Sokszor baszogattam a miskolci önkormányzatot, hogy minek egymás mellé egy fedett uszoda (Kemény Dénesről elnevezve) és egy nyílt versenyuszoda.
Hát most meaculpázok.
Igaz, hogy évekig veszteséget fog termelni, de amikor Bedő Krisztián góljára vártam, ez nem érdekelt.
A meccs előtti sajtótájékoztatón dr. Kiss János alpolgármester arról beszélt, hogy Miskolc az egyetlen város Magyarországon, ahol közel egy kilométeren belül fedett és nyitott medencében is lehet vízilabda meccset játszani.
Valószínűleg nem ezen gondolkodott Bedő Krisztián, mert belőtte a gólt.
A három csaj meg elkezdett sikítani.
Sajnos nem tudtam lefényképezni a sikításukat, mert én meg ugráltam.
Ficsku Pál blogja itt.
