Merkapt SE-futósiker született a 24 órás ultramaraton női
futóversenyén. Bálint Éva, egy fotó kíséretében, két napja posztolta ki a jó hírt Facebook-oldalán. Szerkesztőségünk pedig másnap interjút kért tőle telefonon.
„Életem első 24 órás ultrafutó versenye. 195,406 km-t futottam. Országos Bajnokság 2. hely, korcsoportos 1. helyezés. Köszönöm minden sporttársamnak, barátomnak a szurkolást, nagyon kemény verseny volt.”
Ezt a hírt a Facebook-oldalára tette ki Bálint Éva, a Merkapt Maraton Team SE hosszútávfutója. Valójában még Szegeden is túl futott volna, hiszen a teljesített táv 25 km-rel több, mint a térkép szerinti távolság. Egy biztos: akár a maratoni távról, akár az ettől hosszabb, ultratávról beszélünk, bizony sokat kell futni, s nem csak magára a versenyre gondolunk. A gyakorlás, az edzés, a szervezet extra igénybevételre való hozzászoktatása, a különféle taktikák az adott táv teljesítésére mind-mind ott vannak a kérdések között.
‒ Miért éppen a futást választotta, hiszen annyi sok szép sportág van…
‒ Egész életemben sportoltam, 5 éves koromtól 15 éves koromig versenyszerűen úsztam, aztán gimnáziumban az atlétikával is megismerkedtem. A mezei futóversenyekre mindig nekem kellett mennem, de ezt akkor egyáltalán nem szerettem. Mindig meleg volt és hatalmas por. Ez idő tájt rengeteget lovagoltam, volt egy ídőszak az életemben, amikor teheneket őriztem, illetve hajtottam ki lóháton a legelőre. Fiatal anyukaként vittem a gyermekeimet úszóedzésre, s az uszoda melletti atlétikapályán róttam a köröket hogy hasznosan töltsem az időt, míg ők edzenek.
Komolyabban és többet 2010-ben kezdtem el edzeni. Láttam egy hirdetést egy 10 km-es futóversenyről, úgy gondoltam kipróbálom magam. Sosem felejtem el, 51 percet futottam. Ekkor döntöttem el, hogy több edzésmunkával esetleg egy félmaraton lefutása sem lehet olyan ördöngös feladat. 2011-ben erre is sor került. Ettől aztán még jobban belelkesültem. Rengeteg cikket olvastam a futásról, a cipőkről, a táplálékozásról, az edzésmunkáról. Igyekeztem eszerint összeállítani magamnak az edzéstervemet. Következő célom mi más lehetett volna, mint a maraton lefutása. Az volt az álmom, hogy a negyvenedik születésnapom évében teljesítsem ezt a távot.
‒ Most én mondom, hogy hoppá! A fotók alapján sok az a negyven…
‒ Hát, köszönöm a bókot, de tényleg annyi az! A történethez tartozik, hogy mentálisan is erősítettem magam, mert ha le tudom futni a félmaratoni távokat sikeresen, egyre jobb időkkel, akkor miért is ne próbálkoznék a teljes 42 195 méterrel? Teljesült az álmom, s tényleg lefutottam a maratont a 40. életévemben, 2012-ben.
‒ Megfutotta a nagy álmát, oké, de nem állt le, holott ez logikus lett volna. Helyette tovább futott. Mi mozgatja, mi motiválja? Siker? Bizonyítási vágy önmagának? Vagy csak maga a mozgás?
‒ Ezt a kérdést már sokszor feltették. Először is, ha nem futottam, már hiányzott, annyira megszoktam a mindennapos edzéseket. Másodszor sok barátom, futótársam lett, akik sokat meséltek az ultratávokról. Harmadszor nagyon kíváncsi voltam, hogy a maratonon túl milyen az élet? Tanácsokat, edzésterveket szedtem össze egy-egy versenyen. Tovább készültem. Ekkor meg már arra voltam kíváncsi, hogy az edzésmunkám sikeres-e? Jól csinálom-e? Önmagamnak kellett bizonyítanom, hogy jó úton járok. Fontos volt, illetve a mai napig is az, ha kinézek egy versenyt, mindig motiváltan és mindig úgy állok a rajthoz, hogy mindent megtettem a sikeres befejezéséért. Az ultrafutó versenyek nagyon jó önismereti tréningek. Egy 100 km-es vagy afeletti távon az ember szervezete teljesen másképp viselkedik a megszokottól. Nagyon fontos okosan megválasztani a tempót, megfelelően enni-inni, az iszonyú mentális és fizikai mélypontokból kikerülni. Itt nincs javítási lehetőség, ha elrontjuk, akkor általában az végleges. Nincs visszaút…
‒ Mondana néhány szót a legutóbbi versenyéről?
‒ Ez a 24 órás országos bajnokság volt, valamint az OptiVita Ultrafutó Kupa 2. állomása is. Április 25-26-án Sárváron, a Nádasdi vár melletti várkörön, egy 1030,73 méter hosszú aszfaltos, hitelesített körpályán rendezték meg. Korosztályomban az 1. helyet, abszolútban pedig a 2. helyezést szereztem meg.
‒ Hogyan lehet 24 órán keresztül körbe-körbe futni? Nem unalmas?
‒ Az igazság az, hogy A pontból B pontba jobban szeretek futni, ilyen volt például az őszi Győr-Budapest (140 km) vagy ilyen a júliusi Fertő-tó kerülő (120 km) verseny is. Ilyenkor állandóan változik a táj, valahogy jobban elfoglalom magam. A körpálya előnye viszont az, hogy gyakran találkozunk egymással, pár kört együtt is futunk, tudunk „bandázni”, tudjuk segíteni, húzni egymást. Ez valahogy családiasabb, arról nem is beszélve, hogy könnyebb a szurkolás és a frissítés is, hiszen meghatározott percenként mindig ugyanoda térünk vissza.
‒ Az elkövetkező 2-3 hónapban milyen versenyeken tervezi az indulást?
‒ Most májusban, 16-án lesz Velencén az 50 km-es ob, erre készülök. Május 31-én az Ultrabalaton következik, ami azt jelenti, hogy körbefutom a Balatont, ami csak egy kör, de az 220 km-es.
‒ Arra kérem, árulja el, mikor ilyen távokat fut, van-e valami trükk, ami segíti? Például, azt hallottam, hogy nem ajánlatos új futócipőben rajthoz állni, mert feltörheti az ember lábát, jobb a kitaposott. Vagy az is érdekes lehet, miben ajánlatos futni? Testhezálló valamiben vagy inkább lenge szerelésben. Mit és hogyan kell enni, inni a frissítő állomásokon?
‒ A cipő nagyon fontos, de az nem igaz, hogy a kitaposott a jó. Ne legyen vadonatúj, de az nem baj, ha már futottunk benne néhányszor. Fontos, hogy jó legyen a csillapítása, hiszen nagyrészt betonon futok, ilyenkor nagy erővel csapódik a láb a földhöz. A mai modern futócipőkben egy gél csillapítóréteg van. A ruházatnál fontos a jó szellőzés, inkább kevesebb legyen rajtam, mint több. Fontos a futás előtt a zsíros krémezés: a pántoknál, a hónaljban, a lágyékhajlatban, sőt, a lábujjakat is mindig be kell krémezni, hogy a sós izzadtságtól ne dörzsölődjenek ki. Szörnyű látvány, mikor véres pólóban fut egy futó. A frissítő állomásokon izotóniás italokat, olykor kólát, befőtteket, banánt, paradicsomot, sót szoktam leginkább enni. A lényeg, hogy ne kelljen rágni, puha legyen. Néha eszem apróra darabolt vajas kenyeret is. Erről eszembe jut egy történet: mikor az első ultraversenyemet futottam, láttam, hogy egy nagy tányérban van a só kirakva, de kanalat nem találtam mellette, mikor megkérdeztem, sokan aranyosan kinevettek, hogy nem is kell kanál, s azt mondták, az ujjamat dugjam bele, majd nyaljam le.
‒ A futás közbeni evés vagy ivás nem lassítja le a versenyzőt?
‒ Biztos, hogy lelassítja, de ez nélkülözhetetlen. Ha ez nincs, akkor nem tudunk befejezni egy-egy versenyt. Tehát akkor inkább lassuljunk le. Hosszútávú versenyt nem lehet végigcsinálni evés-ivás nélkül. Meg kell tanulni, ezeknek technikájuk van! Futásaim kezdetén én is több vizet öntöttem magamra, mint a számba. Higgye el, nem is olyan egyszerű! És akkor még a futás közbeni vajaskenyér-evésről nem is beszéltem…
‒ Elhiszem, és meg is próbálom az ivást. Megígérem, és ha valahol találkozunk legközelebb, akkor be is mutatom. De előtte még hadd kérdezzem meg, hogyan fér össze a mindennapi edzés a munkájával?
‒ Hétköznapokon reggel 3 óra 40-kor kelek, és 6 óráig futok általában. Aztán zuhany, előveszem a bringát és betekerek dolgozni. Frissen üdén – és éhesen – kezdem a napot, de azzal a jó érzéssel, hogy ma már mindent megtettem az edzettségem érdekében, ezáltal a legközelebbi versenyemen jól szerepeljek. A hajnali futás azért is jó, mert alszik a város, nincs zaj, jó a levegő. Ja, és egy egész kis baráti banda szerveződött meg, tudom melyik épületnél melyik postásnak, melyik kenyérszállító autónak kell lennie bizonyos óra-perckor. Természetesen mindig köszöntjük egymást. Néhány futó is jön szembe, megállapítjuk, hogy éppen ki van késésben, mert nem pont itt, ennél az oszlopnál szoktunk találkozni. Imádom. Abszolút nem kell órát vinnem.
A hétvége kicsit más. Ilyenkor kialszom magam. Időnként elmegyek a hegyekbe egy jó kis terepfutásra, vagy a Dunakanyarba, vagy beillesztünk a barátaimmal egy kis városnéző futást. Van úgy, hogy este nekiindulunk, átvágunk valamelyik hídon, fel a várba, aztán le, és a zegzugos utcákon „futóbarangolunk”. Gyönyörű a város kivilágítva. Vácról származom, húsz éve lakom Budapesten, de akkor kezdtem megismerni, amikor ezeket a „városismereti futóedzéseket” elkezdtük. Megállunk egy-egy épületnél, szobornál, ha van valami írva róla elolvassuk, ha nincs, utána nézünk az interneten vagy útikönyvben.
(Képünkön balra Bálint Éva, a BBU Föld alatti futás 3. helyzettje a női félmaraton távon) Cikk itt.
