A kazincbarcikai városvezetésről továbbra sem mondható, hogy elkötelezett híve lenne a közérdekű adatok nyilvánosságának. Bár törvény kötelezi erre, az önkormányzat nem tette közzé a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseinek friss listáját, a vonatkozó igénylésre pedig egyszerűen nem válaszolt.
Ahogy nem küldte meg a polgármester és Klimon István alpolgármester vagyonnyilatkozatát, és a város tulajdonában lévő Barcika Centrum Kft. átvilágításának eredményét sem.
Ez utóbbi pedig már csak azért is érdekes lenne, mert a munkára a város két céggel is szerződött: bruttó 8,2 millió forintra a miskolci Smart Marketing Kft.-vel, és bruttó 28,8 millióra a szintén miskolci X-Centrum Nonprofit Kft.-vel. Utóbbi cég tulajdonosa Bernáth Attila – némileg meglepő módon 2014. december 16. óta Bernáth az ügyvezetője az általa átvilágított Barcika Centrum Kft-nek.
Sok cég, sok FB-tagság
A Barcika Centrum felügyelőbizottságának elnöke maga Szitka Péter polgármester havi 250 ezer forintért; havi 200 ezret keres a cég felügyelőbizottságának tagjaként Klimon István alpolgármester. Klimon ősz óta egyedüli alpolgármester, az előző ciklus másik alpolgármestere, Sztupák Péter 2014 októbere óta – legalábbis egy önkormányzati előterjesztés szerint – már csak tanácsadója Szitka polgármesternek.
Az viszont biztos, hogy a kazincbarcikai képviselőtestület 2013. szeptember elején határozatothozott arról, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására létrehozott ZV Zöld Völgy Nkft. ügyvezetője Sztupák Péter, a felügyelő bizottság elnöke pedig Szitka Péter polgármester lesz, mindketten öt évig. A cégnél egyébként jogi és ügyfélszolgálati igazgató a Szitka tanácsadójaként tevékenykedő Kovács László, és a Zöld Völgynél projektfelelős a polgármester kommunikációs tanácsadója, a Barcika Art Kft. korábbi ügyvezetője, Göndör Judit.
A Barcika Art kulturális igazgatóhelyettese továbbra is Harnócz Zsuzsanna, Sztupák Péter élettársa, a cég felügyelőbizottságának elnöke pedig 2014 decembere óta maga Sztupák. Teljes cikk itt.
atlatszo.hu
