A romák kivándorlási okairól személyesen tájékozódtak Miskolcon az elmúlt héten a kanadai bevándorlási hatóság képviselői. Beszéltek többek között Váradi Gáborral, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, aki az Északnak elmondta: a kanadai hatóság emberei főleg arra voltak kíváncsiak, hogy szervezett csoportok állnak-e a romák kivándorlása mögött. Kíváncsiak voltak, honnan van pénzük repülőjegyre, és hogy nem bűnözés áll-e a háttérben. Vizsgálták azt is, milyen körülmények között élnek Miskolcon a romák.
Váradi Gábornak arról nincs információja, hogy a kanadaiak mit állapítottak meg végül, de azt megerősítette az Északnak, hogy 3 hónapja ismét sokan akarnak Miskolcról Kanadába vándorolni.
– Azt nem tudom pontosan, mennyien utaztak el, de azt igen, hogy az elmúlt hónapokban 150 család kereste föl a nemzetiségi önkormányzat irodáját, hogy tájékozódjanak, mire számíthatnak Kanadában. Hangsúlyoznám, a roma önkormányzat nem szervezi a miskolci romák kivándorlását, de nem is beszél le senkit az utazásról, csak tájékoztatást ad. Mindenki a saját belátása szerint dönt. Az elnök hozzátette: a romák Kanadában menekült státuszt kérnek, a már kint lévők elmondása alapján úgy tűnik, ezúttal engedékenyebbek a kanadai hatóságok-írja a mai Északmagyarország.
Az eszakhirnok. com-nak egy rövidesen Kanadába utazó miskolci roma elmondta, egy általa meg nem nevezet forrásból kapott pénzt a repülőjegyre.
