2015 első három hónapjában Miskolctapolca bekerült
az idegenforgalmi szempontból 10 legnépszerűbb magyarországi település közé! Miskolctapolca ezen a ranglistán olyan népszerű fürdőhelyeket előzött meg például, mint Hévíz, Zalakaros, vagy Sárvár. Ha pedig a húsvéti, hosszú hétvégi szállásfoglalási adatokat vizsgáljuk, kiderül, hogy hazánkban Miskolctapolca fogadta Budapest után a legtöbb szállóvendéget!
Ez az óriási vendégforgalom természetesen tükröződik a város kereskedelmi szálláshelyeinek díjbevételein is. A külföldiek például az idén 36 százalékkal többet költöttek nálunk erre a célra, mint tavaly az év első két hónapjában, míg ugyanebben az időszakban a kereskedelmi szállásdíjak összforgalma a városban 17 százalékkal nőtt és már jócskán meghaladta a negyedmilliárd forintot!
Miskolc, 2015. április 15. Soós Attila, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője (Miskolc: Archív fotó)
