Kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította Miskolcot és
térségét a kormány október 8-án megjelent rendeletében. Pfliegler Péter alpolgármester úgy nyilatkozott: a létező fejlesztési projektek megvalósulása is felgyorsulhat ezáltal, és bízhatunk benne, hogy előtérbe kerül Miskolc, ha egy újabb nagybefektető jelentkezik az országban.
A Kormány 1707/2013. (X. 8.) számú határozatával kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította Miskolcot és térségét. A rendelet Magyar Közlönyben megjelent szövege szerint a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Miskolc és térsége fejlesztéséhez kapcsolódó intézkedéseket prioritásként kezeljék, illetve hogy a 2014–2020 közötti európai uniós programozási időszakban – különösen az intelligens szakosodási stratégia tervezésekor – biztosítsák a kiemelt fejlesztési központ fejlődéséhez szükséges feltételek koherens illeszkedését a kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitikába, valamint a fejlesztéspolitikába.
A Miskolc jelenleg hatályban lévő Integrált Városfejlesztési Stratégiájának teljes felülvizsgálatát szolgáló, egy éven át tartó projekt nyitórendezvényén Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról is szólt, Miskolc és térsége rendelkezik hazánkban a legjobb természeti, földrajzi adottságokkal, ezen túl a régió gazdasági közigazgatási és tudományos központja, mely ipari, gazdasági múltja miatt kedvező ma is az ilyen beruházásokra. A polgármester már ekkor utalt rá, hogy a kormány tervei szerint Miskolc kiemelt fejlesztési térség lesz.
