Középiskolai felvételi. Valóban kicsit bonyolultabb lett volna, mint korábban

„Érezhető volt, hogy megnehezítették

a feladatokat, ez már az új oktatásvezetés szellemisége” – panaszolta a hvg.hu-nak egy érintett szülő. Mint mondja, a hatosztályos gimnáziumba pályázó gyermekével végigcsinálták az előző évek feladatlapjait, s ez alapján úgy gondolták, hogy gond nélkül veszik majd a szombati akadályt. Ám voltak nehézségei a gyereknek mind matekból, mind magyarból. „A mi kiszemelt gimnáziumunktól úgy hallottuk, hogy matekból például 10 százalékkal rosszabb lett az átlagteljesítménye a felvételizőknek” – teszi hozzá az elkeseredett szülő.

Többen számoltak be arról is, hogy egy iskolában voltak, akik sírva jöttek ki a kilencedik évfolyamra jelentkező diákok közül, annyira sikertelennek érezték a nehéz matekpéldákat.

A tanárok elégedettek

A lapunk által megkérdezett pedagógusoknak nem ennyire lesújtó a véleménye. Arról számoltak be, hogy egyik szinten sem (nyolcosztályos, hatosztályos és négyosztályos gimnázium) találkoztak a diákok váratlan feladatokkal. „Ha valaki jól felkészült – nem elsősorban az iskolai anyagból, hanem a korábbi évek tesztfeladataiból – annak nem okozhatott gondot” – foglalta össze véleményét egy magyartanár. Igaz, azt is hozzátette, hogy mintha néhány szövegértelmezés, nyelvtani feladatat valóban kicsit bonyolultabb lett volna, mint korábban. Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű