1./ A Miskolci Törvényszék folytatja a Dr. S. Csaba
és társa ellen vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását szeptember 9-én és 16-án 8:30 kezdettel a 127-es tárgyalóteremben. Szeptember 16-án befejezés is várható az ügyben.
2./ Az avasi paneltűz tűzoltókkal szembeni pótmagánvádas eljárása (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége) is folytatódik szeptember 8. és 10. napján 8 órától a 221/B. tárgyalóteremben. Befejezés még nem várható.
3./ Az F. Béla Lászlóné és társai elleni „encsi szocpolos” ügy tárgyalási időpontjai: szeptember 8.,10.,15.,17.,22.,24 és 29. 8 óra a III/301-es tárgyalóteremben. Iratismertetés lesz a tárgyalásokon.
4./ Szeptember 8-án, 10-én és 12-én 8 órától a 24-es tárgyalóteremben folytatja a Miskolci Járásbíróság R. Gyula László és társai ellen csalás miatt indult büntetőügy tárgyalását.
5./ Tanúkihallgatásokkal folytatódik a R. Dennis és társai ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt büntetőügy szeptember 8-án 8 órától a 28-as tárgyalóteremben. A vádirat szerint a vádlottak az Avasi temetőben támadtak rá a sértettre, aki lant és gitárművész volt.
6./ 2014. szeptember 8-án 8:30-tól a 26-os tárgyalóteremben, majd 10-én 10 órától Ózdon a helyszínen folytatja a törvényszék L. Géza vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatti büntetőügy tárgyalását. A vádirat szerint a vádlott 2011. május 25-én lakásukon ittas állapotban szidalmazta feleségét, bántalmazta, aki emiatt rendőri intézkedést kért. A rendőrség 72 órára ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el. A vádlott azonban néhány óra múlva visszatért, a sértetteket rugdosta, fojtogatta, akik a lakásból kimenekültek, de visszavonszolta őket. A vádlott felesége félelmében a kis szoba ablaka melletti villámhárítón akart lemászni, azonban a vádlott a térdhajlatánál meglökte és így kizuhant.
7./ Szeptember 9-én a 301-es tárgyalóban tárgyalja a törvényszék 8 órától a P. László elleni több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyet, majd ugyanitt 13 órától a fk. F. Dáviddal szembeni tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatti ügyet.
8./ Szintén folytatódik a dr. B. Marianna és társai elleni „fészekrakós” per (gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények) tárgyalása szeptember 11.,16.,18.,23.,25.,30. október 2., 7. és 9. napjain a 301-es tárgyalóteremben. Befejezés még nem várható.
