Többször hallgattam otthon Zalában, hogy a borsodiak
arca baltával faragott. Ez nagyon vicces, mert bár létezik egy mokány legény típus, ami valahogy csak ezen a tájon jellemző, de a helyzet sokkal izgalmasabb, mint azt Zalában egyesek gondolták. A masszív férfiarcok gyakran rejtegetnek nagyon finom lelket, de ez talán nem is annyira érdekes. Ami nekem visszataszító volt, az a nők, asszonyok öltözködése és hajviselete. Mindig, a mai napig látok valami provinciálisat a miskolci tömegek divathoz való viszonyában, de ez a világ többi, fontosabb dolgához való viszonyulásukban általában már nem folytatódik: sokkal könnyebben lehet Miskolcon filozofálni vagy érzelmekről beszélni, mint Zalában vagy Budapesten. Nagyon sok nyíltszívű, ösztönös emberrel hozott itt össze az élet, amit sehol máshol az országban nem tapasztaltam még, és talán ezért is érzem úgy, hogy bár a szülővárosom Zalaegerszeg, Miskolcon nőttem fel. Voltam magányos is Miskolcon, de soha nem tartott tovább 1–2 napnál. Cikk itt.
