Sőt lusta, titkos zsidó! Jákob rabbi
kalandjaiba illő fordulat a főpolgármester-választási kampányban. Vigyázat, a mértékadó, európai értékeket képviselő Heti Válasz lehúzza a gatyádat, s utánanéz a fitymádnak!
„A főpolgármester »másik életének« része az is, hogy a Fővárosi Törvényszék alapítványi irodájának adatai szerint ő a kuratóriumi elnöke a holokauszt-túlélők legnagyobb magyarországi segélyszervezetének, a Magyarországi Zsidó Segély Alapítványnak” – olvasható a valasz.hu nyomtatott kiadását reklámozni kívánó felületén. Semmi kétség, úgy lehetnek vele, hogy egy kis zsidózástól jobban fogy a lap…
|
|
||
De amikor már azt olvashatjuk,
Falus egy büdös lusta zsidó is, akit csak úgy megtalálnak megbízói a pozíciókkal, már gyanús lesz valamelyest a dolog. „Mi sem jellemzőbb Falusra, hogy a legfontosabb alapítvány kulcspozíciójába úgy került, hogy forrásaink szerint a zsidó közéletben semmilyen »látható« szerepet nem vállalt.” Sebaj, azt ígérik, hogy a nyomtatott kiadásból az is kiderül, hogy Falus Bajnaihoz van bekötve. Lehet, hogy a Bajnai is zsidó? Libák meg minden, jobb résen lenni. Le a gatyával, Gordon! Cikk itt.
