Feszülés. Orbán egykori barátja Felsődobszán

„Ha jönnek a KLIK-től vagy az önkormányzattól, megkínáljuk őket egy levessel,

és elmagyarázzuk, miért jogszerűtlen, amit tesznek, és miért fontos, hogy a MET működtesse továbbra is az iskolát” – mondta Iványi Gábor. A lelkész szerint bár a Fidesz megígérte, hogy nem záratja be a kistérségi iskolákat, „a Fidesz szavahihetősége felett most mi őrködünk”, több ilyen iskola fenntartásával. „Ha a KLIK átveszi az iskolát, fél éven belül be is zárja majd azt” – véli Iványi.

Főpróba?

Iványi szerint a polgármestert az a politikai ambíció hajtja, hogy az iskola visszakövetelésével megfeleljen a Fidesznek. A polgármestert megkérdeztük, de elhárította a nyilatkozatot, mint mondta, ő egy háromoldalú megállapodást szeretne, és a gyerekek érdekeit nézi, nem nyilatkozatháborút akar. A KLIK-et is hiába kerestük.

Iványi szerint nem új, háromoldalú megállapodás kell, hanem békén kell hagyni a régit, pláne másfél héttel az iskolakezdés előtt. A többi olyan településen, ahol a MET működtet oktatási intézményt, nem mondták fel a szerződéseket, de Iványi úgy látja, hogy a felsődobszai lehet a főpróba.

 

Orbán egykori barátja

A felsődobszai történet is felveti azt a kérdést, hogyan távolodhatott el ennyire egymástól Orbán Viktor és a Iványi Gábor? A lelkész szerint személyes konfliktusuk nem volt, de ami felé Orbán Viktor elindult, az szöges ellentétben áll azzal, ami korábban a barátságuk alapja volt. Ami Iványi szerint régebben közös volt bennük: nem bírták elviselni a diktatúrát, szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot akartak, egy olyan országot, ahol nem cselédeket nevelnek, ahol szármása miatt senkit nem ér hátrány.

A mostanában DK-s rendezvényen is felbukkanó Iványi azt mondja, hogy meghúzhatta volna magát, de korábban abban ismertek egymásra Orbánnal, hogy mertek szólni, kockáztatni, a hatalommal szemben állni. „A zsarnokság mindenkitől elfogadhatatlan. Korábbi baráttól is, pláne, ha az nem bírja elviselni, ha valaki merészel szót emelni, és pitiáner módon arra használja a hatalmát, hogy megpróbálja tönkretenni a vele szemben állókat” – mondta Iványi. Teljes cikk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű