Ezek mennek a Facsén… Gyertyás megemlékezést tartunk Orosz Lajos és felesége emlékére

Hétfő este 8 órakor a

 

Martin – Kervárosban lévő Római Katolikus templomnál

Gyertyás megemlékezést tartunk

Orosz Lajos és felesége emlékére.

Mindenkit megemlékezőt szeretettel várunk.

Gyertyát illetve mécsest hozzatok, hozzanak magukkal.

Tragikus autóbalesetben augusztus 7-én, csütörtökön elhunyt Orosz Lajos, Miskolc volt alpolgármestere.
Orosz Lajos 1962. június 16-án született Miskolcon, gyermekkorát a dél-kiliáni lakótelepen töltötte. 1980-ban érettségizett az akkori 3. számú szakközépiskolában, majd géplakatosként kezdett dolgozni a Lenin Kohászati Művekben.

Első diplomáját 1988-ban szerezte Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen, okleveles gépészmérnök lett. Másoddiplomáját is a Miskolci Egyetemen szerezte 1996-ban. Dolgozott a Diósgyőri Gépgyárban és több helyi cégnél.

1994-től három éven át az MSZP B.-A.-Z megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke volt. Ekkor lett Martintelep önkormányzati képviselője. A városrész 2002-től az ő közbenjárására viseli a Martin-kertváros nevet. 2002-től nyolc éven át volt Miskolc városüzemeltetésért, és sportért felelős alpolgármestere.

Feleségével egy gyermekük van.
A késő délutáni órákban érkezett a hír: a kórházban belehalt sérüléseibe Orosz Lajos felesége, aki vele volt a balesetet szenvedett autóban.

Orosz Lajos ötvenkét éves volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű