Emil KaloPUSZTAVACS ERDŐ DÉL 2 KM.
Ez volt a hetedik, egyben az utolsó katonai behívásom végállomása.1977 máj.23-jun 05 között.(Katona könyvem bejegyzése szerint).Ügyeletből érkeztem haza és a lakásépitkezésünkhöz mentem, ahol éppen a mi tetőnk horcsik födémjét zsaluzták alá rokonaim.Az azonnali behívóparancs kézbevétele után a katonai felszerelésem nagyobbik-gyerekeim által közkinccsé nem tett- részét összegyűjtöttem az első vonattal irány Jászberény.Felszerelésem kiegészítése és a büntetések lerovása után már állhattam is sorba, amikor konstatáltam, hogy Miskolcról közel 20-n vagyunk orvosok.Rangídősként Berkessy Sanyi volt a parancsnok, amig a kb.30 teherautóból álló konvoj a helyszinre nem ért. Ott felolvasták a miniszter parancsát, hogy a felépitendő tábori intenziv paracsnoka én vagyok.Se köpni se nyelni nem tudtam.Anti katona és pacifista voltam világéletemben.Váratlanul talajmenti fagyok jöttek.A hívatásos tisztek sátraiban kályhával fűtöttek, mi fagyoskodtunk. Másnapra az egyik kollégánk „megbetegedett”,Kecskemétre kellett szállitani.A kisérő orvos a rendelések felvétele után Kecskeméten a megrendelt( rum, pálinka,stb..) belsőfűtéshez szükséges italokat a hermetikusan lezárt műveleti területre behozta.Sokan voltunk igy mindennapra akadt egy két beteg.Isten nyugosztalja még szegény Berkessy Sanyi antialkoholiata létére is ivott egy keveset.Közben én irányitottam a Medikor cég által a Varsói Szerződés tagállamai részére rendszeresítendő Intenziv tábori kórház építését.Az illetékesek érkezése előtt, a jelenlévő hívatásos állomány is rájött, hogy én a minisztereknek, tábornokoknak jelenteni nem tudok, ezért „eldugtak” és a tanitóm jelentett helyettem. A rtg.orvosokat dicsérték meg a legjobban, mert az általuk „hazulról” hozott de a helyszinen készűltnek álcázott képek valóban jók voltak.
Amit nem tudtunk megoldani, hogy életjelt adjunk magunkról.Két hét után váratlanul érkeztem haza.Az épitkezés a rokonságomnak köszönhetően itthon úgy ahogy kellett, haladt tovább.
