„Paraszt!” – kiabálta be az Országgyűlésben a tiszás Kovács Petra Judit

10046880

„Paraszt!” – kiabálta be az Országgyűlésben a tiszás Kovács Petra Judit, majd később felállt, és bocsánatot kért

Fotó. Kovács Petra. Archív

Az Országgyűlésben a képviselők arról a törvényről vitáztak, amelyik a megemelkedő üzemanyagárak miatt módosítja a gázolaj után igénybe vehető adóvisszatérítés mértékét: a visszatérítést literenként 25 forinttal emelik, amivel Kármán András pénzügyminiszter szerint 6,3 milliárd forint maradhat az érintetteknél.

A vitában a Fidesz többször is hazugsággal, kampányígéretei be nem tartásával vádolta meg a Tisza Pártot, aminek a frakcióvezetője, Bujdosó Andrea emelt hangon emlékeztette a Fidesz és a KDNP képviselőit, hogy az Orbán-kormányok alatt évente több ezer milliárd forintot vitt el a korrupció, miközben a Tisza majdnem 8 százalékos költségvetési hiányt örökölt.A tiszás és ellenzéki képviselők ezután kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást, többen is bekiabáltak, ekkor hangzott el a Tisza-frakcióból, hogy: „Paraszt!”

A mi hazánkos Apáti István ezt szóvá tette, a KDNP-s Rétvári Bence pedig az ülések rendjéért ügyelő Házbizottság összehívását kérte a házelnöktől (aki nem volt ott, Dúró Dóra volt a levezető elnök). Az ATV kivágta a közvetítésből az elfajult vitát:

Forrás

Apáti István a Magyar Hanggal közölte, hogy szerinte Kovács Petra Judit volt a bekiabáló képviselő, Bujdosó pedig azt mondta a lapnak, hogy nem hallotta a bekiabálást, de ha megtörtént, azt várja, hogy az illető bocsánatot kérjen. Nem sokkal 15 óra után Kovács Petra Judit képviselő felállt, és bocsánatot kért a bekiabálásért.

7 Responses

      1. Bangó Sanyika Milliomos, Marci bácsi!
        és csak egy vellanykapcsolót kellett megbillenteni hozzá. 😁😂🤣

  1. Van pofájuk hazudni

    https://hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon_hu

    „Szemben Orbánnal aki miatt nem jöttek az EU-s pénzek.” – Hazudik a TV- mondta Magyar Péter,

    Magyarország nettó támogatásként évente átlagosan 3,6 és 6,2 milliárd euró közötti összeget kapott az Európai Uniótól az intenzív fejlesztési időszaknak számító 2010 és 2016 között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű