Az egyeztetésen arra is kitértek, miért fordulhat elő, hogy egy-egy szakaszon ugyan nem történik munkavégzés, de a forgalmat mégsem engedik rá. Az aknák környezetében elkészült betonnak időre van szüksége a megfelelő kötéshez, a szilárdulási időt követően aszfaltozható csak az útszakasz. A kivitelezést az is befolyásolja, hogy az érintett szakaszokon a jelzőlámpás csomópontok működését folyamatosan biztosítani kell – részletezték.
Felmerült az is, miért nem rendőri forgalomirányítással próbálják csökkenteni a torlódásokat. A kivitelező tájékoztatása szerint ezzel kapcsolatban megkeresték a rendőrséget, a jelenlegi jogszabályi keretek azonban nem teszik lehetővé a rendőrség számára a forgalom ilyen módon történő irányítását, ezért maradt a jelzőlámpás forgalomszabályozás – magyarázták.
A megbeszélésen a város azt is kérte a kivitelezőktől, hogy lehetőség szerint egy-egy szakasz befejezéséig ne kezdjenek újabb lezárásba, ezzel is csökkentve az egy időben fennálló forgalomkorlátozások számát – adták hírül.
A városban kialakuló torlódások enyhítésére több további javaslat is elhangzott, ezek megvalósíthatóságát a szakemberek vizsgálják – tették hozzá.
A városvezetés tisztában van azzal, hogy a munkálatok és az azokkal járó torlódások komoly türelmet igényelnek a közlekedőktől. Bár nem önkormányzati utak felújításáról van szó, a kialakult közlekedési helyzet a miskolciak mindennapjait érinti, ezért a város továbbra is figyelemmel kíséri a beruházást.
A „reszelik a fingot” kifejezés egy szemléletes magyar idióma, ami azt jelenti, hogy valaki teljesen felesleges, időpocsékoló vagy eredménytelen tevékenységet végez. Leggyakrabban akkor használják, amikor a valódi munka vagy haladás helyett látszatintézkedésekkel, bürokratikus körökkel vagy lényegtelen részletekkel megy el az idő.
Hasonló jelentésű kifejezések:
-
-
Fingfűrészelés: Ugyanez a jelentés, csak még nyersebb formában.
-
Szőrszálhasogatás: Túlzott, lényegtelen apróságokon való rágódás.
-
Lopja a napot: Céltalan semmittevés, lustálkodás.
-
Időhúzás: Tudatos vagy tudattalan késlekedés.
-

14 Responses
Micsoda aktív, tevékeny gyűlöletet vált ki az itt tolongók némelyikéből, hogy valaki nem tufa, nem beteg, nem ostoba, nem barbár, nem savanyú!
Ma felfüggesztették három fideszes képviselő mentelmi jogát.
A „mocskos Tisza” terel Marci bácsiról. Mit vártál?
NA de ki az a Marci bácsi? Ja, magyar (valójában mangeld, kazár jogászmaffia) marcika, aki egy férfival él együtt. IDe fut ki a gyermekvédelem. Örökbefogadás? Agyhalott tiszkány. :DDD
A bíróságon ez kevés lesz…Panyi milyen hisztit nyomott már tegnap amikor felfüggesztették a mentelmit…:):):)
Még mindig bíróságmániás vagy?
Szantograf már mióta keresi a jogorvoslatát? Nem riaszt?
a Panyi Szabolcs? Hát nem ő a présember feleségének rendkívüli meghatalmazott külön megbizottja?
„AI-alapú áttekintés
Ez a gondolat egy mély és régóta létező társadalmi igazságra – vagy inkább igazságtalanságra – tapint rá. A mondásod lényegében azt a jelenséget tükrözi, amikor a hatalommal, vagyonnal vagy befolyással rendelkező „nagy tolvajok” (például korrupt rendszerek, csaló nagyvállalatok vagy kiváltságos rétegek) büntetik meg a kiszolgáltatott, túlélésért vagy kisebb tétekben hibázó „kis tolvajokat”.A történelem és az irodalom tele van ennek a gondolatnak a párhuzamaival:Közmondások: A magyarban jól ismert a „Kis tolvajt akasztják, a nagynak meg süvegelnek” mondás, ami pontosan ezt a kettős mércét írja le.Történelmi példa: Már az ókori Görögországban Diogenész, a filozófus megjegyezte, amikor látta, hogy a templomi elöljárók elvezetnek egy embert, aki ellopott egy ruhát: „A nagy tolvajok vezetik a kis tolvajt.”Rendszerszintű kritika: Ez a meglátás rávilágít arra, hogy a törvényeket és a büntetési tételeket gyakran azok alakítják, akik a legnagyobb erőforrások felett rendelkeznek, így a saját strukturális visszaéléseik legálisak (vagy következmények nélküliek) maradnak, míg az egyéni stlikliket szigorúan torolják meg.Ha van kedved, továbbgondolhatjuk a témát. Mesélj kicsit:Egy konkrét aktuális esemény vagy hír juttatta eszedbe ezt a gondolatot?Egy irodalmi mű, film vagy könyv kapcsán merült fel benned?Vagy a társadalmi igazságosság elméleti kérdései érdekelnek jobban?”
: 3 százalékpontot veszített a Tisza a teljes népességben, a Fidesz támogatottsága ugyanennyivel nőtt
a kecskeméti Mercedes-gyárral fenyegeti a konszern vezetése a német munkavállalókat − újabb üzemet lakatolhatnak le Németországban
Több ezer sárvári Flex-dolgozó állása kerülhet veszélybe – Ukrajnába vihetnek egy gyártósort
Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
A hűségeskü mértéke szerint lesz elengedve. Teperj Szopkó! Lehet még tiszás alpolgármestered Bánatos Andrea.
Pledge of Allegiance (’Hűségeskü’)
„I pledge allegiance to my Flag and the republic for which it stands, one nation indivisible, with liberty and justice for all.”
„Hűséget fogadok a Zászlómnak és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”
helyes