Miskolc. Történelmi belváros közvetlen környezetében nincs helyük plazmaközpontoknak

kepernyokep 2025 10 31 064415
Miskolci Belvárosi Kör jelenleg itt tartózkodik: Miskolc-Belváros.
 
Kedves Miskolciak! ❤️
Mint tudjátok, a belváros a szívügyünk!
👉🏻 Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül azok mellett a folyamatok mellett, amelyek az utóbbi időben egyre inkább jellemzik a sétálóutcát és környékét.
🚨 A közbiztonság és a rend kérdéséről van szó.
Rendszeresen jelennek meg, vagy bizonyos esetekben már szinte állandóan jelen vannak a Széchenyi István utcán olyan csoportosulások és kéregetők, akik viselkedésükkel nem csupán a belváros közérzetét rontják, hanem egyes esetekben konkrét közbiztonsági problémákat is okoznak.
☝🏻 Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy rendkívül összetett probléma. Szociális, gazdasági és népegészségügyi oldalról egyaránt vannak megoldandó kérdések. Ezek megválaszolása azonban nem a mi feladatunk és nem a mi szakterületünk.
👉🏻 Ami viszont a mi feladatunk, az a belváros.
Ha a főutcánknak, amelynek a város szívének, kirakatának és „tiszta szobájának” kellene lennie, ilyen képet kell mutatnia, az vajon mit mond egy Miskolcra érkező turistának?
És mit mond nekünk, miskolciaknak? 🤔
👉🏻 Hogyan fejlesszük így, a jövőben bízva a vállalkozásainkat? Hogyan várjuk, hogy új üzletek, szolgáltatások és közösségi terek jelenjenek meg a belvárosban? És hogyan engedjük el gyermekeinket nyugodt szívvel a városba?
Éppen ezért párbeszédet kezdeményeztünk az Önkormányzattal, a MIÖR-rel, és az újonnan megválasztott rendőrkapitánnyal, továbbá folyamatban van az ügyészséggel és az ÁNTSZ-szel is.
☝🏻Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a probléma valós, és annak kezelése nem tűr halasztást.
A mi javaslataink között szerepel:
➡️ a rendőri jelenlét érdemi megerősítése,
➡️ a belvárosi rendőrőrs újranyitásának megvizsgálása,
➡️ rendszeres gyalogos rendőr vagy rendőr+rendész/polgárőr járőrözés,
➡️ a közterületi problémák gyorsabb és hatékonyabb kezelése.
Meggyőződésünk, hogy a látható és kiszámítható rendőri jelenlét jelentősen hozzájárulhat a közbiztonság javításához és a problémák kordában tartásához.
Pozitív és progresszív hozzáállást tapasztaltunk az érintett felek részéről. A MIÖR rendészei már kidolgoztak egy megerősített eljárásrendet, amelyet a tegnapi nap folyamán megkaptunk és jelenleg véleményezzük.
Egy másik kérdésről is szeretnénk beszélni: a plazma központokról.
👉🏻 Álláspontunk szerint a történelmi belváros közvetlen környezetében nincs helyük plazmaközpontoknak, ezért indokoltnak tartjuk annak megvizsgálását, hogy szükség van-e ennek jogszabályi rendezésére, akár helyi, akár országos szinten.
☝🏻 Nem engedünk éjszakai bárokat óvodák és iskolák közvetlen közelébe. Ha bizonyos tevékenységeknél fontosnak tartjuk a környezetük és az általuk generált forgalom figyelembevételét, akkor szerintünk ugyanezt az elvet érdemes a plazmaközpontok esetében is alkalmazni.
Fontos leszögeznünk: nem magával a plazmaadás tevékenységével van problémánk.
A problémát az jelenti, hogy tapasztalataink szerint bizonyos helyszíneken olyan csoportosulások és helyzetek alakulhatnak ki, amelyek a környéken élők és az arra járók számára zavaróak, megbotránkoztatóak vagy akár félelmet keltőek lehetnek.
☝🏻Bejegyzésünk elsődleges célja a tájékoztatás.
Szeretnénk, ha tudnátok: nem csak kapualjfestésekkel, utcazenével, karácsonyfákkal, játszóterekkel és kertmozizással foglalkozunk.
Sok esetben csendben cselekszünk. Párbeszédet kezdeményezünk, javaslatokat teszünk, és ha szükséges, lobbizunk a belvárosért.
✌🏻 A másik célunk pedig éppen ez: a párbeszéd kezdeményezése.
👉🏻 Írjátok meg nekünk, Ti hogyan látjátok a helyzetet! Milyen megoldásokat látnátok szívesen? Mit tehetnénk együtt azért, hogy Miskolc belvárosa biztonságosabb, élhetőbb és szerethetőbb legyen?
☝🏻 Kérünk benneteket, hogy a trágár, bántó, illetve bizonyos társadalmi csoportokat negatívan érintő hozzászólásokat mellőzzük. Maradjunk a realitás talaján, és a megoldásokról beszéljünk.
Nem lesz csillagharcos őrjárat a főutcán, ahogy shaolin szerzetesek sem fogják néhány pörgő rúgással megoldani a problémáinkat.
De megoldásokra szükség van. És ezekről érdemes beszélnünk.
👉🏻 Ti hogyan látjátok ezt a kérdést?
Mivel tudnánk érdemben javítani a belváros közbiztonságán?
Maradunk tisztelettel:

Miskolci Belvárosi Kör Egyesülete

13 Responses

  1. Toca kampányában mi is volt a Belváros közbiztonságáról??? Kettő év alatt semmit sem sikerült megugrani, de lettek helyette járatseriffek jó drágán! Nem a városháza feladata lett volna ezt lekordinálni??? Miör, rendőrség, egyéb szervek? Csak a duma, a víziók! Más meg (civil kezdeményezés) megfogja és tesz érte! Majd a városháza eladja, mintha ezt is ők hozták volna tető alá, mint amikor az a csoda alpolgármester kiment pr kapualjat kenni!

  2. Tényleg! a miskolci dékás-tiszások lázadnak már a Ruff-kormány ellen?

    „Sokan örvendeznek, hogy lázadnak a tiszások Magyar Péter ellen.
    De, nézzük már meg, hogy milyen tiszások lázadoznak?!!
    Mint már írtam három fajta tiszás van.
    Mind elégedetlen valamilyen szinten.
    Akkor vegyük újra.
    1. A tiszás keménymag – Tisza tálibok. Ők azok, akik azt hitték és ma is azt várják, hogy minden jobboldali embert börtönbe visznek. Ők irogatják a Facebookon, hogy ezt meg azt fel kellene akasztani.
    2. A második csoportba azokat a tiszásokat sorolom, akik naiv módon valóban elhitték, hogy változások lesznek. De az első tiszás mutyik által már bizonytalanok. Látva, hogy érdemi munka helyett a parlamentben csak balhéznak némileg csalódottak.
    3. Ide a helyezkedő tiszások tartoznak, akik azt gondolták, hogy majd most nekik jönnek a megrendelések – de nem jönnek. Már látni, hogy az oda kevés ha egy kis vagy középvállalkozó ismer egy a “másodosztályban” lévő tiszást.
    Most “tiszás tálibok”, a jakobinus tiszások lázadnak, akik gyűlölnek minden jobboldali embert!
    Ők azért lázadnak Unger Anna ellen, mert az a vizsgálódásoknál
    6 évről és a visszaszerzésnél
    10%-ról beszélt.
    Tehát nem a jogi végzettség hiánya az igazi problémájuk!!
    A most hevesen tiltakozó tiszások, azért lázadnak mert Magyar Péter miniszterelnök olyan jelöltet – Unger Annát támogatott, aki szerintük puhány!!!!!
    Szóval a jobboldali embereknek mondom – mielőtt örvendeznek, nézzék már meg, hogy a Tisza táboron belül kik és miért lázadnak! „

    1. Igen, az ígéretei egyre jobban befulladnak, valahogyan nem tudnak számolni, igaz Orbánék egy lepusztult, kifosztott országot hagyott magaután, amit MP is tudott, ezért nem kellett volna olyan ígéreteket tenni, amit nem tud teljesíteni…lépésről lépésre, elhiszem, de a sorrendiség, a pénz és pénztelenség sok embernek veszi el a kedvét, hiszen ő a választások előtt, után nem azt hallotta, amit most történik.

      1. beszoptad ezt a „lepusztult, kifosztott ország” blöfföt? Nem vagy te tiszás?
        Nem volt elég amikor a fővárosi SZDSZ vacsira fölzabálta az MSZP 800 ezres tagságát
        családtagokkal a két és félmilliós baloldali tábort?

        Lökjétek vissza kölföldnek mindent amit időközben Orbán visszavásárolt.

        Gondolom a „nyuszimotor” mesét is beszoptad.

  3. A SZEGÉNYSÉGET, MINTEREDENDŐ OKOT HA MEGSZÜNTETITEK ÉS KITÖR MAGYARORSZÁGON AZ ÁLTALÁNOS JÓLÉT,A PROBLÉMA MAGÁTÓL MEGSZŰNIK.
    SAJNÁLATOS, HOGY EMBEREK EZZEL EGÉSZÍTIK KI VAGY PÓTOLJÁK A MEGÉLHETÉSÜKET . . .

  4. Azért ég a pofája minden miskolci tiszás szavazónak? Kussolnak a Város médiamunkásai.

    „Gulyás István egy igazi legenda!
    Pista nemcsak az egyik legfelkészültebb tévés, akit ismerek, hanem barát és mentor is. Rengeteget tanultam tőle szakmailag és emberileg egyaránt.
    Mindig volt véleménye, tartása, és soha nem félt kiállni azért, amit gondol. Úgy tűnik, ez ma már nem mindenhol erény…
    Most egyik napról a másikra véget vetettek a munkájának az MTVA-nál, a műsorát levették a képernyőről, őt pedig biztonsági őrök kísérték ki az épületből. Egészen elképesztő.
    Ami vele történt, méltatlan. Ami a szakmánkkal történik, méltatlan! Ami pedig a közmédiával történik, az undorító.
    Veled vagyunk, Bob Harris! ❤️”

  5. Alpolgármesteri búcsúajándék a hivatal dolgozóinak🎁Fitness sarkot alakítottunk ki és cardio gépeket szereztünk be a kollégáknak👟 Hiszem, hogy mi leszünk a legsportosabb hivatal🙏 Használják egészségge – Hollósy a facebookon

  6. SEHOL nincs helyük a plazmaközpontoknak!
    TILOS AZ EMBERI SZÖVETEKKEL ÜZLETELNI – erre kitalálták, hogy a vérplazma nem szövet.
    Kik a tulajdonosai ennek a mocsok cégnek?
    Miért nem módosították a törvényt nagyszerű politikusaink?

  7. Na és böfögős tam-tamnak van helye? Különösen éjfél után?
    Amit Miskolcon a babysitter szintű képciselő testület kultúrának tekint, az legfeljebb egy többségében kisebbségek lakta elmaradt borsodi település vályogházas bagy vakolatlan, cs lakásos negyedében adható el kultúrának.
    Na de mit csodálkozunk, hisz a bajusz-hollósy osztályú tehetségtelen bagázs pöcegödörré züllesztette a várost.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek