Tudtad? Hollósynak köszönhetjük a miskolci galambhelyzet kezelését is

791130122 954334317687354 4266226608065673932 n (1)
Köszönöm az elmúlt közel két év munkáját, András!
Hollósy András alpolgármesterként közel két éven át dolgozott Miskolcért. Ez idő alatt több olyan ügyet vitt, amelyek eredménye ma már a város mindennapjaiban is látható.
Az ő munkájához kötődik többek között a járatseriff-rendszer bevezetése, a városi nagytakarítási programok megszervezése, a belvárosi galambhelyzet kezelése és számos rendészeti akció. Emellett kiemelten foglalkozott a rászorulók támogatásával is.
Alpolgármesterként most befejezi a munkáját, de továbbra is tagja marad a miskolci közgyűlésnek.
Köszönöm neki mindazt, amit az elmúlt közel két évben alpolgármesterként Miskolcért és a miskolciakért tett.

Továbbra is számítok a munkájára, a tapasztalatára és arra az elkötelezettségére, amellyel eddig is képviselte a város ügyeit.

5 Responses

  1. „Mi is csatlakoznánk a köszönetnyilvánításhoz:
    – köszönjük Hollósy úrnak minden idők legundorítóbb miskolci választási kampányát, amelyhez polgármester úr is lelkesen asszisztált.
    – de leginkább a miskolci választókat illeti köszönet ,akik ekkora arányban küldték el Hollósyt oda ahová való…
    Mindig azt gondoltuk, hogy szép dolog a barátság. De talán a miskolciak pénzéből április óta Hollósynak kifizetett kb 12 millió forint kicsit drága búcsúajándék nem gondolja?”

    facebook.com/miskolcireakcio

    1. mi állt a Káli után a szerződésekben?
      na, ugye!

      Tényleg undorító volt Gerzsenyi elvtársnő inasát ekézni?

      Kiszámíthatóan magas brüsszeli képviselői fizetése mellett Budapesten is jól fizető állásokat tölt be Gerzsenyi Gabriella – derül ki a Tisza Párt EP-képviselőjének pénteken nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából. Gerzsenyi pár hónapja azzal vonta magára a figyelmet, hogy – a Tisza többi képviselőjéhez hasonlóan – ukrán zászlós pólóban ült be az EP plenáris ülésére Strasbourgban…. Sokat szenvedett a „mocskos fidesz” alatt: „1977-ben született a kárpátaljai Beregszászban. Író, őstermelő, jogász. Az ELTE Jogi Karán 2000-ben szerzett diplomát követően a Környezetvédelmi Minisztériumban dolgozott, majd tizenhat évig Brüsszelben, az Európai Unió tisztviselőjeként. 2021-től férjével és két gyermekével a Szentendrei-szigeten él. Kisprózákat ugyancsak 2021 végétől publikál. Legutóbbi kötete: Három lábbal a földön (2023).”

  2. Galambhelyzet az tényleg OKÉ, de nem tudom miért nem hozott törvényt a a Városháza a felelőtlen miskolci kutyatartókkal szemben még a hétvégi szörnyű tragédia után!???? Miért kell Tecának megvárni, hogy újra egy miskolci lakossal egy szörnyű tragédia törtéjen újra a felelőtlen, arrogáns és a törvényre fityethányó miskolci kutyatulajdonosok miatt. Követeljük, hogy az önkormányzat hozzon végre Törvényt és büntesse meg a póráz nélkül kutyát sétáltatókat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek