AMIKOR A POLGÁRMESTER AZT SEM TUDJA, KEDD VAN-E VAGY KÖD A VÁROS CÉGEIBEN…
Miközben az önkormányzat a Barlangfürdő szezonvégi megnyitását igyekszik eredményként elkönyvelni, egy cirka 100 millió forintos követelés miatt végrehajtási eljárás indult a Miskolci Fürdők Kft. ellen. A lakosság korrekt tájékoztatása helyett megpróbálták szőnyeg alá söpörni az ügyet. Amikor ez nem sikerült, a város fideszes polgármestere olyan posztot tett közzé az arcpirító eljárással kapcsolatban, amiből egyértelműen kiderül, még csak nagyjából sem ismeri és tudja értelmezni a város cégeinek mérlegeit, számviteli adatait. Ez a konkrét esettől függetlenül is döbbenetes és szomorú.
De miről van szó valójában?
Miután a városvezetés megpróbálta elsunnyogni, hogy az önkormányzati cég végrehajtását rendelte el a Miskolci Törvényszék, tegnap kérdéseket tettem fel az ügyben. A polgármester úgy reagált, mint egy hisztis óvodás, aki elvesztette a homokozólapátját. A felelősségvállalás helyett – ahogy várható volt – visszafelé mutogatott, többek közt engem is hibáztatva: ha nem tudtam az ügyről, az a baj; ha pedig tudtam, miért nem tettem valamit?
Jelentem, az előző ciklusban ebben a 2011-ben indult ügyben tettük a dolgunkat.
Ahhoz pedig, hogy ezt lássa, elég lett volna értelmeznie a vállalat számviteli beszámolóit.
Az alpolgármesterségem idején a vállalat 104 milliós céltartalékot képzett erre a korábbi peres ügyből fakadó kötelezettségre.
2024-ben úgy adtuk át a várost Önöknek, hogy ez a céltartalék még mindig ott szerepelt a cég könyveiben.
Ezzel párhuzamosan – bár mi is megörököltük ezt a pert – konkrét jogi lépésekkel az utolsókig harcoltunk a kötelezettség jogerőssé válása ellen. Így nem állt be érvényes fizetési kötelezettség. Ha pedig mégis beállt volna, ez a cég könyveiben nyilvántartott kockázat volt, amit rendezett módon, időben lehetett volna kezelni.
Szívesen!
Másrészt, Polgármester Úr, legközelebb legalább alapszinten tájékozódjon, mielőtt belekever engem is a botrányos ügyeibe! A felkészültség jó dolog, higgye el. Nekem bevált, talán Önnek is be fog.
Hogy Önök mit csináltak a 104 milliós céltartalékkal? Egy biztos, nem fizették ki belőle a kötelezettséget. Így végrehajtás útján – bár nem írt róla, de nyilvánvaló – ennek az összegét inkasszálták a vállalat számlájáról.
Nem lett volna jobb előre fizetni, és elkerülni ezt a kutyakomédiát?
Hiszen amikor egy ilyen jogerős követelést behajtanak, a történet végén úgyis lekerül a pénz a cég számlájáról. A kötelezettség teljesítésével az eljárás persze megszűnik, de az egész folyamat rendkívül ciki. Most – erről szintén nem beszélt, de gyanítható – néhány nap alatt került levonásra ez az összeg a Miskolci Fürdők számlájáról. Miután ez kiegyenlítődött, a bíróság törölni fogja a végrehajtást – csakhogy így még a végrehajtás pluszköltségei is a várost terhelik.
Pedig elég lett volna annyi, hogy időben teljesítik a fizetési kötelezettséget (amire képeztük a tartalékot), elkerülik a végrehajtást, és őszintén, sértettség nélkül, ad absurdum előzetesen kommunikálnak az ügyről.
De ezt így inkább fejezze be, mert sehova nem vezet!
Végül néhány kérdés az érthetőség kedvéért:
Miért várták meg, amíg a végrehajtás pluszköltségét is a városra terhelik?
Miért nem számoltak a céltartalék finanszírozásával, amikor értesültek a jogerős ítéletről?
Hogyhogy nincs erre 100 millió forint egy közel 100 milliárdos költségvetésben?
Miért nem adott ebben az ügyben sem hiteles tájékoztatást az önkormányzat a városlakóknak?
Miért egy képviselőtől kell értesülni a miskolciaknak az ilyen fajsúlyos ügyekről?
Miért a mutogatás maradt az egyetlen, amire még alkalmas a mostani városvezetés?
2 Responses
Elég volt már tocabohócból. Kicsit sem vicces, de nagyon káros
A polgármester el van telve, mert a szintje felé került úgy 100 lépcsőfokkal, de nem képes felnőni a feladathoz. Ha kineveznék agysebésznek, holnap odaállna akár a műtőasztalhoz is.
Ellenünk is bukta a pert, volt még arcuk fellebbezni, holott napnál világosabb, hogy nem volt igazuk, de időhúzás és pofátlanság ami jellemző a mostani önkormányzatra. Végül bukták a birtokháborítást, de több mint eg éve nem mozdították a kisujjukat sem. A közös képviselőnk szerint a szakértők olyan 4 milliárdos összeget becsültek a birtokháborítás megszüntetésére.
Ennyit Tocáról.
2 Responses
Elég volt már tocabohócból. Kicsit sem vicces, de nagyon káros
A polgármester el van telve, mert a szintje felé került úgy 100 lépcsőfokkal, de nem képes felnőni a feladathoz. Ha kineveznék agysebésznek, holnap odaállna akár a műtőasztalhoz is.
Ellenünk is bukta a pert, volt még arcuk fellebbezni, holott napnál világosabb, hogy nem volt igazuk, de időhúzás és pofátlanság ami jellemző a mostani önkormányzatra. Végül bukták a birtokháborítást, de több mint eg éve nem mozdították a kisujjukat sem. A közös képviselőnk szerint a szakértők olyan 4 milliárdos összeget becsültek a birtokháborítás megszüntetésére.
Ennyit Tocáról.