
Galamb Alex elszomorodik, amikor azt látja maga körül, hogy felelőtlenül, több 13-14 éves (de olyan is előfordult, hogy 11 éves) kislány teherbe esik. Alex szerint a gyermek isten ajándéka, de nem kéne ezt ennyire szélsőségesen elsietni, mert ez nagyon nincs rendben.
Galamb Alex nyár elején például egy elviselhetetlen stílusú cigány asszonyra akadt ki teljesen, most pedig egy újabb, fontos témaban mondta el véleményét
Egyre több lány 13–14 évesen esik teherbe, felelőtlenül. Nem vagyok a gyermekáldás ellen – sőt, a gyermek Isten ajándéka –, de gyereknek gyerek?
És ami a legszomorúbb, hogy az esetek 99%-ában rossz körülmények közé születnek ezek a babák. Emlékszem, amikor bent voltam a Miskolci Gyerekvárosban, volt egy lány, aki 11 évesen lett terhes, és 12 éves korában megszülte a gyermekét. Az anyuka, aki maga is gyerek volt, bent maradt a rendszerben, a baba pedig nevelőszülőkhöz került.
De ez mire jó? Semmire… Csak újabb ártatlan életeket törünk ketté. Persze, vannak kivételek. Olyan nagymamák, akik ilyenkor felnevelik a babát tisztességgel, vagy olyan fiatalok, akik 17 évesen esnek teherbe, 18 évesen szülnek, és a család teljes mellszélességgel segíti őket. De sajnos ezek ritka esetek. A kulcs a felelősség és a tudatosság.
