Ülve maradtak a mi hazánkosok, amikor a roma holokausztra emlékeztek a parlamentben

Gyöngyösi István, a Tisza Párt parlamenti képviselője napirend előtti felszólalásban beszélt a roma holokausztra való emlékezés fontosságáról. Az ellenzéki képviselők közbekiabálásai miatt csak kis késéssel, a levezető elnök fegyelmező felszólítása után tudta elkezdeni a felszólalását.

Gyöngyösi arról beszélt, hogy az emlékezés kötelesség, mert a roma holokauszt az egész magyarság tragédiája. Szerinte a gyűlölet nem gázkamrákkal, hanem szavakkal kezdődik. Azt mondta, 82 évvel ezelőtt voltak, akik azt hitték, egy egész népcsoportot el lehet törölni, de tévedtek. „Nem felejtünk, itt vagyunk és emlékezünk”.

Fotó. Archív kép

Felszólalását a tiszás, fideszes és KDNP-s képviselők állva tapsolták meg, majd egy percig némán emlékeztek az áldozatokra. A Mi Hazánk 6 képviselője azonban végig ülve maradt. Dúró Dóra végig a telefonját nyomkodta, az utolsó másodpercekben pedig Toroczkai László is elővette a mobilját.

Fotó: Németh Dániel/444

Nem sokkal az incidens után Magyar Péter személyes érintettség miatt szót kért, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mi hazánkosok ülve maradtak. Toroczkai László erre azt mondta, hogy származástól függetlenül minden népirtást elítél, és csak azért nem álltak fel, mert soha nem történt annyi házszabálysértés a parlamentben, mint amióta Magyar a miniszterelnök. Szerinte a megemlékezést házszabályellenesen kérték. „Elegünk van a házszabálysértésekből” – mondta.

10 Responses

  1. Toroczkainak csak annyit kellett volna mondania, hogy megkéri a jelenlévőket, hogy egy perces néma vigyázzállással emlékezzenek meg a cigányok által a gyermekei szeme láttára agyonvert Szögi Lajosra.

    1. Ahhoz nincs elég töke ennek a balféknek…Esze sem sok,mert gyönyörűen bekapta megint a csalit…:)::)

  2. Az állás nem is illik a cigánysághoz. A börtönben ülő ezer meg ezer társuk ezt provokációnak, különcködésnek veszi.

  3. Azért nem semmi ez a Juhász Roland gyerek sem. Wellor koncertet szervez a Gáti szomszédjába, 100dB-el.

    https://www.youtube.com/watch?v=NMM9aPF5T8g

    https://www.youtube.com/watch?v=UeuUaEY_IZs

    https://www.youtube.com/watch?v=shulRJl2gDs

  4. a törénelem egy olyan tudomány, ami tele van feltételezéssel, hamis következtetéssel, elhallgatással, politikával stb.. nem kéne olyan dolgokkal foglalkozni , ami nemX a holokauszt.a holokauszt még definiálva sincs normálisan. a mi hazánk meg egy kamu párt, a jobbik 2.0. dúró, novák, toroczkai életében nem dolgozott normális helyen, toroczkainak még a parlamentbe való végzettsége sincs, idegen nyelvet se beszélnek

    1. A lábamat is azzal tették tönkre a cigányokkal 2009-ben még. Toroczky erről nem hallott vajonx

  5. Nem akarok hozzászólni olyanhoz, amiről nincsen információm, mint a barakkos lágerekről, ahol kreatív dolgokkal foglalkooztak nagymamám elmondása szerint. Annyit tudok, hogy felszólalnak az ügy mellett olyanok, mint Szinetár Dóra, amelyik anyja hosszabbít pandorás elmélettel, Szinetár Dóra pedig hosszabbítja a világkönyvtárat a gyerekével és mindent végrehajtottak, minden fertelmet és iszonyatot, torzítást, kínzást, csonkítást, nemi gyalázást, amit ők híresztelnek a semmiről sem tudó szívtörvénnyel rendlelkező embereken, ami mai napig tart az ő, mint betegség szülője, meg a karmikus világ érzékenyítésével pokol népével együtt.

    1. Fajtádbeliek.Még egy nyilvános cigányozáshoz is gyávák. Kúró Dóri meg az ura ma stratégiailag inkább be sem ment nagy ravaszul, csak a megemlékezés után…):)::) Mondta én hogy leszel te még mihazánkos zotyó…)::):)

    2. Ki a f.szom az a toczorkai? Valami tóth nevezetűből átvedlett turbómagyar pöcs? A hét törpe „vezére” a parlamentben?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű