2024. szeptember 6-án tűz ütött ki az aquaterápia részlegen, a lángok pedig gyorsan átterjedtek az egész épületre. A szabadtéri medencék megúszták nagyobb kár nélkül, ezeket tavaly nyáron Kagyló Strand néven már megnyitották. A barlangfürdői rész felújítása tavaly év végén indult, a konkrét dátumra pedig júniusig kellett várni – a bejelentett időpontot végül sikerült is tartani. A gyógyászati részleg egyelőre zárva marad, néhány kezelés viszont elérhető lesz az Ellipsum Élményfürdőben.
A jegyárak nagyjából az Ellipsumhoz igazodnak. Felnőtt napijegy 8500 forintba kerül, gyerek-, diák- és nyugdíjasjegy 6400 forintba. A családi belépő (2 felnőtt + 1 gyermek) 18 700 forint, minden további gyermek után 5100 forintot kell fizetni. Aki 1 felnőtt + 1 gyermek konstrukcióban jönne, annak 11 900 forintba kerül a belépő. A szauna külön, 2200 forintos kiegészítő jeggyel vehető igénybe.
Lesz 3 órás jegy is, valamint 16 óra után – a medencék 18:30-kor zárnak – 4300 forintos last minute belépő.
A miskolci lakcímkártyával jelentős kedvezmény jár: felnőtt napijegy 5100, gyerek/diák/nyugdíjas jegy 3800 forint. A 3 órás jegynél a kedvezmény még nagyobb arányú – helyieknek felnőttként 2400, gyerekként, diákként vagy nyugdíjasként 1800 forintba kerül.
A nyitást négynapos rendezvénysorozat kíséri: augusztus 20. és 23. között Pezsgés Miskolctapolcán címmel a Pazár István sétányon ingyenes koncerteket tartanak.
Forrás: Termál Online
