Két estén át különleges látvány költözik Miskolc belvárosába, ahol ismert épületek és terek változnak szabadtéri fénygalériává. Miskolc augusztus 20-án és 21-én monumentális fényfestésekkel, interaktív installációkkal és nemzetközileg elismert alkotók munkáival várja az érdeklődőket.
A rendezvény egyik érdekessége éppen az, hogy olyan miskolci épületeket és tereket mutat meg másként, amelyek mellett a helyiek akár naponta elsétálnak. A fényfestések segítségével a megszokott homlokzatok és városi részletek estére egészen más karaktert kapnak. Az idei fesztivál a a tavalyi hatalmas siker után bővül. A program már két napon át tart, és nemzetközi alkotók munkái is megjelennek Miskolcon.

5 Responses
Persze, hogy nem lesz tüzijáték. Ez a dilettáns városvezetés annyi pénzt baszott el az utóbbi években, hogy már egy doboz petárdát sem tudnak megvenni a cigányoktól a Zsarnain. A siralmas adventi vásár után, nem is csodálkozom, hogy az augusztus 20-ai rendezvények is csak Temu-s minőségben valósulnak meg. Ha egyáltalán megvalósulnak. Mikor ütik már ki végre a divatból ezt a ripacs Tocát meg a balfasz sleppjét? Üres a városkassza, ezek meg vígan elvannak és sütögetik a maguk pecsenyéjét. A városlakók meg le vannak szarva. Hol van ilyenkor az örök elégedetlenkedő, Lichtenstein Raymond? Igazán nyilatkozhatna valamit, hátha észbe kapnának a városvezetők.
A Qoourva anyátokat azt!Eddig azért harcoltatok,hogy ne legyen tűzijátélk,mert pénzpocsékolás,meg a kutyáitok idegbetegek lesznek a durrogtatástól.Most meg dilettáns a városvezetés,hogy nem költ rá?Tényleg nyomorult férgek vagytok, akár a Barlangfürdő esetében.Egy éve sírtok, mikor nyit,most meg hogy napokon belül használatba lehet venni, lapoztatok és most már a gyógyászati részleg ügyében gerjesztitek az indulatot. A-hang,a leg A-lja!
Ez is hemüveges Lacika bulija?
Minden értelmes rendezvény az ő találmánya.Ne írigykedj prolibsi barátocskám.Nektek csak a bográcsgulyásig, a majális parki házmester ünnepekig,meg a buzi felvonulásokig terjed a fantáziátok.
facebook.com/miskolcireakcio
„Augusztus 20- i programok Miskolcon!!! Nem kell Debrecenbe mennie, Miskolc is méltó módon ünnepli meg az új kenyér ünnepét.
Lesz pl.:
– UV tánc
– LED hastánc
– UV alkotószoba
– Sétáló hang-fény installáció
„A Tündöklő arra hívja a látogatókat, hogy fedezzék fel újra Miskolcot: azokat az épületeket, tereket és városi részleteket, amelyek mellett nap mint nap elsétálunk, a fény segítségével azonban most egészen új arcukat mutatják meg” – Tündöklő – A fény művészete
Köszönjük!”