Aki engem ismer, tudja, hogy a zenei elkötetelezettségem a város felé megkérdőjelezhetetlen.
A Miskolc Dixieland Band ma már a város kulturális ikonja, országos és nemzetközi sikereket hoztunk ide. A zenei munkám mellett azt is sokan tudják rólam, hogy a sportfotózás mellett is elköteleztem magam és ezzel kapcsolatban a DVTK-val történt közös együttműködés végén megosztom a véleményem és godolataimat, tőlem eddig szokatlan ez, de most ennek itt az ideje.
Van, amikor az ember nem a pályáról távozik, hanem csak a pálya széléről.
Az elmúlt időszakban a DVTK utánpótlásában, valamint a női szakágban fotóztam. Rengeteg képet készítettem, sokszor nem azt nézve, hogy ezért éppen mit kapok, hanem azt, hogy mit adhatok a gyerekeknek, a fiatal sportolóknak és a klubnak.
Mert nekem ez a klub nem egy távoli intézmény.
Itt születtem. Fontos volt és fontos ma is.
Éppen ezért hittem abban, hogy a munkát, az elkötelezettséget és azt a sok pluszt, amit szívből beletettem, hosszabb távon talán megbecsülik.
Nem így történt.
Pénzügyi nehézségekre hivatkozva megköszönték a munkámat, és a továbbiakban nincs szükség a fotózásomra.
Tudomásul veszem.
De egy dolgot azért nehéz szó nélkül hagyni.
Egy sportklub nem lehet pusztán pénzügyi érdekek, külső érdekcsoportok és üzleti számítások kérdése. A klub mögött emberek vannak. Gyerekek, fiatalok, sportolók, edzők, szülők és olyan segítők, akik sokszor nem azért teszik a dolgukat, mert abból akarnak profitálni, hanem mert hisznek abban, amit csinálnak.
Néha úgy tűnik, hogy a döntéshozók számára ezek az emberek könnyebben nélkülözhetőek, mint azok az érdekek, amelyek a háttérben mozgatják a szálakat.
Én ebben nem szeretnék részt venni.
És egyáltalán nem bánom, hogy most lezárult ez a történet.
Hála Istennek, vannak a városban és a környéken olyan egyesületek és csapatok, ahol örömmel fogadják azt a segítséget, amit szívből, jó szándékkal és szakmai igényességgel adok. Ahol nem azt nézik elsőként, hogy mit lehet elvenni egy munkából, hanem azt is látják, hogy mit lehet hozzátenni egy közösséghez.
Én pedig továbbra is ezt fogom tenni.
Fotózni.
Segíteni.
Támogatni a fiatalokat.
Megmutatni a sportolókat és azokat az értékeket, amelyekért érdemes dolgozni.
A háttérben meghúzódó érdekekről pedig egyelőre legyen ennyi.
Az idő előbb-utóbb mindig elvégzi a maga munkáját.
Ami ma még gondosan el van takarva, azt egyszer úgyis megvilágítja a fény. És ha egyszer a tisztító tűz elér erre a területre is, minden külső lobby, minden tisztességtelen érdek és minden valódi motiváció a maga helyére kerül.
Én addig is nyugodt lelkiismerettel megyek tovább.
Mert lehet, hogy egy ajtó most bezárult.
De szerencsére vannak máshol olyan ajtók, amelyeket nemcsak kinyitnak, hanem örömmel tárnak ki.
És talán ez mindennél többet elmond.
