De azt is megkaptam, hogy az a baj, hogy nem vadászok velük. Miként azt, hogy ne a Diósgyőr, hanem a Mezőkövesd futballmérkőzéseire járjak. Ezt akkor humorosan vettem, de már látom, hogy volt valóságalapja
– nyilatkozta a tulajdonos a lapnak.
Hamarosan véget érhet a több mint 70 éves mályi téglagyár felszámolása, az új tulajdonos azonban nem tervezi folytatni a téglagyártást a területen – számolt be az mfor.hu. A portál szerint a cég 2020 óta súlyosan veszteségesen működött, 2023 óta felszámolás alatt áll, és bár az Orbán-kormány folyamatosan mentőövet ígért, végül nem nyújtott segítséget az egyik legnagyobb magyar téglagyár megmentéséhez.
Az üzem utoljára 2021-ben termelt egész évben, 2022-ben állították le, abban az évben 523 millió forintos veszteséggel zárt. A céget 2022-ben még 4 milliárd forintra becsülték, a tulajdonos, Stark Gábor 2023-ban 2,5 milliárd forintért adta volna el. A felszámolást végző cég 2025 februárjában 2,2 milliárdos kikiáltási áron hirdette meg. Végül idén márciusban a Szerwool Hungária Kft. lett a vevő, a vételár azonban időközben 900 millió forintra zsugorodott, ami nemcsak a gyár területén fekvő ingatlanokat, hanem az ahhoz tartozó agyagbányát is magában foglalja.
Az új tulajdonos jelezte, hogy „téglagyári tevékenység nem szerepel a terveik között”, de azt, hogy helyette mire készülnek az üzemmel, nem árulta el.
Stark Gábor szerint a vevő még csak a 23,8 millió forintos ajánlati biztosítékot fizette ki a gyárra, amelyre a magyar államnak elővásárlási joga lenne.
Stark a portálnak felidézte, hogy az Orbán-kormány 2020-ban, a Covid alatt engedélyezte a munkavégzést az üzemben, ahová akkor a térség országgyűlési képviselője, Tállai András is ellátogatott. A tulajdonos elmondása szerint Tállai egy úgynevezett „Lázár-tervről” beszélt neki, amely a magyar cégek részarányát az építőanyag-gyártásban 4-ről 10 százalékra emelte volna. Stark szerint ezt azonban úgy érték volna el, hogy a közbeszerzéseken rendre sikeres Épkar Kft. felvásárolta volna az üzemet. Szeivolt István cége több tízmillió forintért átvilágította az üzemet, amit 3,5 milliárd forintért megvehetett volna, de végül nem kért az ügyletből.
Starknak később Lázár János minisztériumából azt javasolták, hogy forduljon Nagy Mártonhoz azzal a kéréssel, hogy az állam vásárolja fel a céget. A nemzetgazdasági miniszter azonban ezt nem tartotta jó ötletnek, de megígérte a tulajdonosnak, hogy az elsők között kap időpontot az Eximbankban a 2023-ban induló újraiparosítási hitelprogram keretein belül. Az üzemet egy 3 évre szóló, 6 százalékos kamatozású, 1 milliárd forintos hitelcsomag segítette volna, valamint egy 46 millió forintos támogatás is felmerült, végül azonban egyiket sem kapta meg a cég.
Stark szerint Tállai András próbálkozott nekik segíteni, és felvette nekik a telefont, de kormányközeli körökből olyan is eljutott hozzá, hogy több esélye lenne cégének megkapni az ígért hitelt, ha belépne a helyi Fideszbe.
De azt is megkaptam, hogy az a baj, hogy nem vadászok velük. Miként azt, hogy ne a Diósgyőr, hanem a Mezőkövesd futballmérkőzéseire járjak. Ezt akkor humorosan vettem, de már látom, hogy volt valóságalapja
– nyilatkozta a tulajdonos a lapnak.
Stark szerint végül az akkor még önálló Pénzügyminisztérium közölte velük, hogy a költségvetésben nincs forrás az egymilliárdos hitel kifizetésére. A tulajdonos Orbán Viktornak is írt levelet, a kormányfő azonban Nagy Mártonhoz irányította tovább a vállalkozót, aki szerint a kormány célja cége kivéreztetése, majd alacsony áron történő felvásárlása volt. A kormányváltás óta ugyanakkor a Tisza-kormánnyal és Kapitány Istvánnal is hiába próbálják felvenni a kapcsolatot, noha a kampány alatt egyszer Magyar Péterrel is beszélt a téglagyár ügyében, aki akkor érdeklődőnek tűnt – árulta el Stark Gábor.


13 Responses
Nyugi van, majd az énekesnő intézi a véres orosz gázt. Vissza fog indulni, akárcsak a mészgyár
Hejőcsabán.
Az osztrákok téglában , bányában máris győztek.
Ők jól jártak a Tiszával, az orosz-ukrán háborúval.
MIlyen háború?Talán „különleges katonai művelet nem” ahogy orbán viktorka mondta putyin fehér asztalának a végéről.
A hibrid ba+! Oda kell a lóvé. Tényleg! Kivonultak már a nyugati cégek Putyinföldről? Mikor küldi már a Blackrock a németeket harmadszor is az orosz ellen? Tényleg hadiüzem lesz a miskolci Bosch?
„Új jogköröket kaphat a hadsereg belföldön
A helyzet tarthatatlanságát látva a berlini kormány úgy döntött, hogy azonnal átírja a nemzetbiztonsági stratégiát. Friedrich Merz német kancellár nemrégiben maga is arról beszélt, hogy a békés, nyugodt évtizedek kora végleg véget ért, és Németországnak meg kell tanulnia együtt élni a folyamatos hibrid nyomással. Első lépésként a belügyminisztérium még ebben a hónapban felállít egy új nemzeti drónvédelmi kutatóközpontot egy kelet-németországi tesztrepülőtéren, hogy kidolgozzák a kritikus gyárak és repülőterek elektronikai és fizikai védelmét.
A legjelentősebb és egyben leginkább vitatott lépés azonban a jogi környezet átalakítása, amely alapjaiban változtatná meg a német hadsereg, a Bundeswehr belföldi szerepét. Alexander Dobrindt bejelentette, hogy
a kormány egy olyan törvénymódosítási javaslaton dolgozik, amely feloldaná a jelenlegi szigorú alkotmányos korlátozásokat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a hadsereg vészhelyzetben közvetlenül is beavatkozhatna belföldön, és fegyveres erővel lőhetné le a gyanús drónokat a védett zónák felett, ha a rendőrség eszközei már nem elegendőek.
Ez a döntés hatalmas fordulatot jelent a második világháború utáni német jogtörténetben, de a védelmi minisztérium szerint a civil infrastruktúra elleni merényletkísérletek már nem teszik lehetővé a tétlenséget.”
Elért a háború Mályiba is.
Majd Csézy átad egy-két karton ásványvizet, mint Rost művésznő.
Miért? A téglagyáriak a Tisza mellett kampányoltak? Áradtassék!
Minek ez a picsogás? De, komolyan! Ha egy biznisz több lóvét visz, mint amennyit hoz, akkor az igazából nem is biznisz, hanem csak egy drága hobbi. Miért is kellene az adófizetők pénzéből egyesek úri huncutságát támogatni? Nem az állam segítségét kell várni, hanem versenyképes módon, versenyképes áron, versenyképes terméket kellene tudni előállítani. Ha ez nem megy önerőből, akkor be kell csukni a boltot, aztán jó napot… Be is baszna már, ha minden megszorult milliomost az állam babusgatna. Szilvike is akkora luxus Mecivel furikázik Mályiban, hogy arra már C kategóriás jogsi kellene. Azok sírnak, akik luxusban élnek? Okulás képpen, el lehetne menni a borsodi Csenyétére, aztán ott lehet látni valóban nehéz sorsú embereket. Ezek a rinyáló milkós köcsögök meg jobban járnának, ha kussban maradnának ahelyett, hogy a potyát várják. De, ez csak az én szerény véleményem.
Köszönjük Emese!
A cég 2020 óta súlyosan veszteségesen működött, 2023 óta felszámolás alatt áll…
Aki ezeknek hitelt adott volna, azt most azonnali kétoldali főbelövésben kellene részesíteni!
Az ok, amiért nem támogatták, nem a foci, vadászat és egyéb mondvacsinált kifogások, hanem az, hogy nem tudott évről-évre gazdaságosan működni.
Szívesen! A magyar mészipar is így járt. Magyar kővel, orosz gázzal, magyar kvótával, magyar munkaerővel egy osztrák és egy belga család kaszál. A magyar tulaj nem kaphat hitelt Hejőcsabán; rendezetlen viszonyok.
Nyugi van! a söripar 4%-a még magyar. Mehetsz koccintani.
„Európa vezető tetőcserép gyártója Hejőpapin építi fel új termelőüzemét
2024.04.18.
A Wienerberger 7300 négyzetméter alapterületű csarnokában jövőre kezdődhet el a termelés. Letették a gyár alapkövét. „
Itt csak a veszélyeshulladék-égető budai luxusmilliárdosokat és csatlós csicskáit nem szeretjük, akik még egy engedélykérelmet sem tudnak benyújtani…:):):)
Istenem, de hülye vagy!
A gyár még a saját veszélyes/nem veszélyes hulladékát sem égetheti el.
2014-től nem vooltál képes elolvasni a holcimnak is dolgozó cég, több millió Ft-ért készített több mint 100 oldalas HCM1890 engedély kérését az EKHE-t.
Menj ZKE aktivistának , ezzel az EWC tudással odavaló vagy.
Tényleg! Mit is gyártsz közvetve Hejőpapiban? Csak nem RDF-et? Feljelentetted már Veres Pált és Tóth-Szántai-t?
majd a Klára benyűjtja minden kormányhivatalnak, ngo-nak, bíróságnak megfelelően külföldi céget képviselve
„A xxxxxxxxx a nemzetközi ügyvédi irodák minden előnyét nyújtja – a felesleges körítés nélkül.
Magyarország egyik legnagyobb ügyvédi irodája vagyunk – de mind ismerjük egymást, egy emeleten dolgozunk.
Több mint harminc éve vagyunk itt, de még mindig él bennünk a kíváncsiság: meg akarjuk ismerni ügyfeleink céljait, azt, hogy hova tartanak, mitől lesznek elégedettek.
Ügyvédeink jól képzett és tapasztalt szakértők, de közben emberek is, akik egyedi megoldást kínálnak a jogi problémákra.
Magyar ügyvédi iroda vagyunk, de több mint három évtizede nemzetközi ügyfelekkel dolgozunk.
Megvannak a bejáratott módszereink, de bármikor boldogan sutba dobjuk a régi megoldásokat, hogy valami újjal rukkoljunk elő ügyfeleinknek.
Szóval, ha olyan ügyvédet keres, aki kiváló munkát végez, ÉS EMELLETT lehet vele beszélgetni a repülőgép-vezetésről, a mozdonyokról, az érmegyűjtésről, a borászkodásról, az irodalomról vagy a bukott zenészi karrierről, akkor a legjobb helyen jár!”
Istenem, de hülye vagy! Minek? Üzemel.
„Az ÉMK Észak-magyarországi Környezetvédelmi Kft. (3792 Sajóbábony, Gyártelep Pf.: 17.,
KÜJ: 100258910), mint engedélyes részére a sajóbábonyi telephelyén (KTJ: 100345783) üzemelő
veszélyeshulladék-égető műre (KTJlétesítmény: veszélyes hulladék égető 101628508; égetési
maradékanyag lerakó: 100729167) kiadott BO/32/06116-3/2023. és BO/32/00700-8/2024.
számú határozatokkal módosított BO/32/03786-13/2022. számú
egységes környezethasználati engedélyt
(a továbbiakban alaphatározat)
az alábbiak szerint
módosítom:….”
Akkor csak a bukott kamudoktor,meg a Schél bukott rá a nagy lóf@szra..Nekem megfelel…:):)