Már csak pár napunk maradt, mielőtt megjön az újabb hőhullám

magnum másolat

Újabb, hosszan tartó hőhullámot vetítenek előre a középtávú előrejelzések, már csak pár napunk maradt a hőségmentes időjárásból, érdemes kihasználni a kellemes nyári időt a hétvégén.

Szombaton sok napsütésre számíthatunk, amit időnként fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatnak meg, de csapadék nem várható. Délutánra 25-30 fok köré melegszik a levegő a térségben.

Vasárnap is friss lesz a reggel, a minimumok 9-19 fok között alakulnak. Napközben a naposabb délelőtti órákat követően délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és elszórtan a Dunántúlon, majd a középső, este már a keleti tájakon is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Sokfelé élénk, a Dunántúlon és a középső megyékben erős lesz a déli, délnyugati szél, zivatarok idején pedig viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 29-34 fok között alakul.

Hétfőn egy hidegfront még elszórt záporokat, zivatarokat okozhat, majd keddtől fokozatosan délnyugatira fordul az áramlás, napról napra egyre melegebb lesz, ismét beköszönt a forróság, írja az Időkép.

A hőhullám tartósnak ígérkezik, a modellek jelenleg augusztus 7-ig látnak el, addig nem látszik a forróság vége.

A csúcshőmérséklet augusztus első napjaiban az ország nagy részén bőven 35 fok fölött fog alakulni, többfelé ismét a 40 fokot közelíthetjük, nem kizárt, hogy el is érjük.

Az éjszakák is egyre melegebbek lesznek, jó időre ismét búcsút inthetünk a pihentető alvásnak. Jövő hét második felétől egyre kevesebb helyen csökken 20 fok alá a hőmérséklet, vagyis újból trópusi éjszakák jönnek.

Ezzel együtt pedig a jelenleg is sokfelé súlyos aszályhelyzet is tovább fog romlani, hisz a forrósághoz perzselő napsütés fog társulni, csapadék napokon keresztül nem várható, sehol az országban. A HungaroMet új infografikás elemzése szerint elenleg az ország 90,2 százalékán van közepes vagy annál súlyosabb aszály.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű