Helló Bazmegye. Kiss Attila rendőrfőnök a kormányváltás előtt a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságán kabinetfőnökként dolgozott

képernyőkép 2026 07 24 103930

A TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből megyei rendőrkapitány lett, állami céghez is került kormányváltás után leváltott rendvédelmi vezető

 

Az állami tulajdonú Mavir Zrt. biztonsági igazgatója lett Tomin Szilvia, akit Pósfai Gábor belügyminiszter a kormányváltás után menesztett a Nemzeti Védelmi Szolgálat éléről – tudta meg a Telex, de lapunk értesülését a cég is megerősítette. A Mavir a magyar villamosenergia-rendszer független átvitelirendszer-irányítója. Ez a cég gondoskodik az ország folyamatos, biztonságos és zavartalan áramellátásáról.

Pósfai Gábor július 16-án nevezte ki a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének Horváth András rendőr tábornokot. Horváth ezt megelőzően a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik vezetője, Hajdu János egyik helyettese volt, bizalmi embernek számított. Úgy tudjuk, hogy Horváth egyike volt azoknak a magas rangú TEK-es vezetőknek, akik jelen voltak, amikor az ukrán pénzszállítókat a titkosszolgálat és a NAV munkatársai kihallgatták.

 

A Borsod megyei rendőrkapitánynak júniusban kinevezett Kiss Attila vezérőrnagy a kormányváltás előtt a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságán kabinetfőnökként dolgozott, korábban 2019-től három éven át az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot vezette főigazgatóként.

Kicsit kacskaringósan alakult a karrierje a kormányváltás után Tóth Tamásnak, aki júniusig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP) vezette. Miután Tóthot menesztették a BVOP éléről, Pósfai kinevezte őt Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitánynak, miután elődje tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Tóth azonban nem sokáig maradt megyei kapitány, a belügyminiszter egy héttel a kinevezése után menesztette őt. Belügyi körökben ezután az terjedt el, hogy Tóth a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) állományába került tanácsadóként, ezt az értesülést viszont a Telex megkeresésére az egyetem cáfolta.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű