A Vas Népe szerkesztőségében a héten jelentik be, kiket érint a leépítés – értesült a Nyugat.hu. A lap szerint önként eddig csak egyvalaki távozott, pedig már korábban felajánlották a munkatársaknak.

Újabb leépítést tervez az Orbán-kormány propagandájának zászlóshajója,a Mediaworks – írja a Nyugat.hu. Meg nem erősített információik szerint az összes megyei lapot kiadó vállalat összesen mintegy 200 főt akar leépíteni a napokban.
A Vas Népe és a vaol.hu szerkesztőségében még a hét folyamán bejelenthetik, kiknek kell távozniuk. Emlékeztetnek, hogy a vezetőség már korábban felajánlotta az önkéntes távozást, valószínűleg kedvező feltételekkel, de a lap szerint eddig egy munkatárs élt a lehetőséggel.
A 19 megyei lapból hetilappá alakult a Békés Megyei Hírlap, Délmagyarország, Észak-Magyarország, Fejér Megyei Hírlap, Hajdú-bihari Napló, Kelet-Magyarország, Napló, Petőfi Népe, Somogy Megyei Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap.
A Nógrád megyei napilap, a Heves-megyei napilap és a Jász-Nagykun-Szolnok megyeieknek szóló napilap csak online jelenik meg, és a Vas, a Zala és a Kisalföld, azaz a Nyugat-Dunántúlon megjelenő megyei lapok maradtak meg napilapként – eddig.
