Kétezer forintot küld a Temu neked

képernyőkép 2026 07 21 122848

Fejenként 2000 forintos kompenzációt fizet az érintetteknek, akik ezekben a napokban elektronikus levélben kapnak tájékoztatást a visszatérítés igénylésének módjáról.

A kifizetés előzménye a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata. A GVH még 2024 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Temu európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben, mert felmerült a gyanú, hogy a vállalkozás többféle tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal is megtéveszthette a fogyasztókat.

A hatóság szerint a Temu egyes esetekben áthúzott árakkal kelthette azt a látszatot, hogy a termékek jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, miközben a feltüntetett árengedmény valójában nem volt elérhető. A cég nem tudta minden esetben igazolni az akár 95 százalékos vagy még ennél is nagyobb kedvezmények valóságtartalmát sem.

A GVH olyan termékeket is talált, amelyeket a platform akciósként jelenített meg, ám tényleges árcsökkentés nem kapcsolódott hozzájuk. A vizsgálat kifogásolta azokat a sürgető üzeneteket is, amelyek azt sugallhatták a vásárlóknak, hogy az ajánlat hamarosan lejár, a készlet gyorsan fogy, vagy rövid időn belül dönteniük kell.

A hatóság megállapítása szerint ezek az üzenetek tartalmukkal és látványos megjelenítésükkel pszichés nyomást gyakorolhattak a felhasználókra. A kifogások között megtévesztő környezetvédelmi és fenntarthatósági állítások is szerepeltek.

A Temu működtetője az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal, elismerte a feltárt jogsértéseket, és lemondott a jogorvoslati lehetőségről. Több vitatott gyakorlat alkalmazását már a vizsgálat idején megszüntette, emellett átfogó fogyasztóvédelmi megfelelési program bevezetését is vállalta.

A vállalat legalább 882 millió forintot fordít a magyar vásárlók kompenzálására. Emellett a GVH Versenytanácsa 437 millió forintos bírságot szabott ki a Temu üzemeltetőjére, amelyet a cég már befizetett a magyar központi költségvetésbe. A két tétel együttes összege meghaladja az 1,3 milliárd forintot.

A kompenzációra jogosult vásárlók e-mailben kapják meg az igényléshez szükséges, egyedi aktiváló linket. Ezen keresztül megadhatják azt a bankszámlaszámot, amelyre kérik a 2000 forint átutalását, de a hatósági döntés alapján más, széles körben használt és biztonságos fizetési mód választására is lehetőségük lehet.

A Temunak a szükséges adatok beérkezésétől számított harminc munkanapon belül kell teljesítenie a visszafizetést. A vállalkozás szükség esetén emlékeztető e-maileket is küldhet azoknak, akik az első értesítés után nem igényelték a kompenzációt.

A kifizetések eredményét független könyvvizsgálónak kell ellenőriznie. Amennyiben a magyar vásárlóknak ténylegesen visszafizetett összeg nem éri el a vállalt 882,349 millió forintos alsó határt, a Temu üzemeltetőjének a fennmaradó különbözetet bírságként kell befizetnie a központi költségvetésbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű