Valószínűleg nem kellett volna vízkorlátozást elrendelni, vagy sokkal enyhébb intézkedésekkel is meg lehetett volna úszni a legutóbbi hőséghullámot számos településen, ha megfelelő állapotban lenne az országos víziközmű-hálózatunk. A probléma első megközelítésben mennyiségi: évek óta közismert, hogy a hálózatba betáplált víz átlagosan 22-25 százaléka elfolyik, de vannak olyan szakaszok is, ahol 50 százalékra becsülik a vízveszteséget. Ha ez a vízmennyiség ott lenne a vezetékekben, akkor lényegesen kedvezőbb helyzetből futnánk neki a hasonló fogyasztási csúcsoknak.

Így viszont „ma már mindennap vért izzadnak a szakemberek, hogy egyáltalán legyen víz”, fogalmazott az ágazatra rálátó egyik forrásunk.

A lakosság továbbra is csak a hasonló extrém esetekben szembesül azzal, hogy mennyire rossz állapotban van a hálózat, mert normál hétköznapokon a bajokat mesterségesen elrejti a rezsicsökkentés, vagyis a 2012 óta befagyasztott lakossági vízdíj, és az annak feltétlen megtartására épített, piacilag torz rendszer. A rezsicsökkentés politikai szent tehene mellett 2024-ben már a Fidesz-kormány is arra kényszerült, hogy az ipari vízdíjakat alaposan megemelje (valójában: az addigra teljesen elinflálódott díjszintet korrigálja), és megpróbálja a cégekkel kifizettetni, azaz keresztfinanszírozni a hálózat működtetésének valódi költségeit.