Üdv a piacon! Most már tényleg.
A Hír TV podcastjában Déri Stefi arról panaszkodott Havasi Bertalannak, hogy „nagyon nehéz a piacról megélni”. Ezt hallva valószínűleg sok újságíró, vállalkozó és szerkesztőség csak felnevetett. Van, aki ezt nem néhány hónapja, hanem évtizedek óta tudja.
A legőszintébb mondat azonban nem is ez volt, hanem Havasi válasza:
„Tetszettünk volna választást nyerni.”
Ennél tömörebben talán még senki sem fogalmazta meg, hogyan működött eddig a rendszer. Amíg a politikai szél kedvezően fújt, addig nem volt különösebben fontos, mit diktál a piac. Most viszont hirtelen kiderült, hogy a nézőket meg kell győzni, a hirdetőkért versenyezni kell, a számlákat pedig nem a választási eredmények fizetik ki.
Havasi arról is beszélt, hogy korábban mintegy négyezer ember dolgozott a „polgári sajtóműhelyekben”, most pedig leépítések jönnek, és talán nincs is szükség ennyi stúdióra Budapesten. A valóság néha egészen kellemetlen tud lenni, főleg azoknak, akik hosszú éveken át azt hirdették, hogy a piac majd mindent megold.
Most pedig ugyanaz a piac kopogtat az ajtón.
Ugyanaz a piac, amelyre eddig olyan magabiztosan hivatkoztak, amikor mások kerültek bajba.
Ugyanaz a piac, amely nem ismeri a „nemzeti-konzervatív kedvezményt”, nem oszt vigaszdíjat a választási vereségért, és nem kérdezi meg, ki melyik oldalon ült tegnap.
A legszebb az egészben mégis az, hogy Havasi saját politikusait is kiosztotta. Szerinte sokan apátiába süllyedtek, nem találják a helyüket, és aki nem tudja elviselni, hogy egy választást el lehet veszíteni, az inkább hagyja el a politikát.
Ebben kivételesen igaza van.
Csak van benne némi történelmi irónia. Tizenhat évig sokan azt hallgatták, hogy minden rendben van, minden működik, minden sikeres. Most pedig ugyanazok beszélnek spórolásról, leépítésekről és túlélési stratégiákról.
Úgy látszik, a piac valóban igazságos.
Nem azért, mert mindig kedves.
Hanem azért, mert végül mindenkihez megérkezik.
